Mike nagyon rendes volt, mára is kölcsön adta a kocsit. Rögtönzött délelőtti fényképezőgép szerelés és szétszedés után elmentünk vásárolni. A fényképezőgép szerelés sajnos nem hozott sikert, ugyanúgy meg van bolondulva a gép :(

Vasárnaphoz híven nem sok minden volt nyitva a városban, a piac csontüres volt.

Megindultunk a ponthoz. Az idő csodák csodájára kisebb esők után napos volt és meleg. Sajnos kissé szeles is, ami nagyobbacska (másnak nem nagy, csak nekem) hullámokat korbácsolt. Viktor megkezdte a merülést és nagyon tetszett neki, lehet látni a roncsokat, korallok is telepedtek rájuk, no meg halacskák.

Utána megpróbáltam én is bemerészkedni, de sajnos megfutamodtam a nagy hullámoktól, nem érzem magam biztonságban a múltkori hullámos, víznyeléses, Viktor hátára kapaszkodós akció óta. Talán egyszer majd már nem fogok ennyire félni..

Na de Viktor még kétszer is visszament és nagyon tetszett neki. Videózott sokat.

Fél 4 magasságában átgurultunk még egy utolsót enni a kava bárban, de vasárnap nem sok minden volt ott. 

Ugyan az időjósok esőt jósoltak, hálisten csak részlegesen vált be, mert felváltva volt zápor és napsütés, ami ezen a helyen az ’erősen belefér’ kategória.

Először egy kéknek tűnő folyónál álltunk meg, ami blue hole-ra asszociált. Aztán kicsit arrébb volt egy zöld is, ami nem hiszem, hogy blue hole volt.

Viktor lőtt egy rögtönzött képet is, amit majd ellehet küldeni Leónak és Marcinak. Romantik.

Az időjárás pedig kissé ingó módon az alább látható és a napsütéses között váltakozott.

Nem kellett sok hozzá, hogy egy ’valódi’ blu hole-t is leljünk. Természetesen ide már 500 volt a belépő, mint szinte mindenhova…De legalább igencsak kék volt, de még mennyire kék! Viktor csobbant is egyet.

Kicsit arrébb a dzsungelben rejtőzködött még egy kisebbecske is.

Mentünk, mentünk, mendegéltünk és a Velit Bay-nél találtuk magunkat. Csodák csodájára nem volt belépő díj, csak egy tengerparti bár, ahol ittunk azért egy kávét a rend kedvéért. De már az oda vezető úton csodaszépnek tűnt ez az öböl, mint ahogy a kép is mutatja.

Ja igen, azt elfelejtettem említeni, hogy sajnos a frissiben szerelt fényképezőgép gondolt egyet és hát nem igazán akart úgy működni, mint ahogy azt illik. Egyik gomb nem működik, másik mást hoz be, ha megnyomod. Egy hatalmas katyvasz lett :(

Következő állomásunk a Champagne Bay és környéke volt. Végül igencsak a környéke lett (azt hiszem Golden Bay), mert a Champagne Bay már megint 500 lett volna fejenként és meguntuk ezt a fizetősdit. Na de a Golden Bay is épp olyan szépséges.

Itt megint sikerült összefutnunk Koniambo-s sorstársunkkal, mókás!

Ami meg még mókásabb, hogy a képen látható kiskutyus valamiért úgy gondolta, hogy a kötés a lábujjamon az neki szánt játék és nincs menekvés. Majdnem fájt, de megúsztam.

A nap legszebb része a keleti part –még egyszerűen elérhető- legészakabbi falujánál Port Olry-ban várt minket. Gyönyörű táj, csodaszép színek, rohangáló gyerkőcök. Persze itt is volt fizetős rész, de inkább átmentünk az iskolához, ahol szeretettel beengedtek minket ingyen.

Voltak tehenek a parton…

No meg rosszcsont gyermekek.

Az időnk részlegesen limitált volt, 6 körülre vissza kellett vinnünk a srácokat a reptérre, mert ment a gépük. Így is lett. Búcsú a magyar osztagtól, viszontlátás remélhetőleg Új-Zélandon :)

Esőnap. Nem is kicsit. Ömlik, mintha dézsából…

De azért eltaxiztunk a pékségig, ahol újfent megleltük Zoliékat. Mentünk ebédelni egyet a piacra és nagyjából ott is ültünk pár órán át a zuhogó esőben.

Ettünk bigyógyümölcsöt is, aminek nem tudtam megjegyezni a nevét.

A több órás esőnézés és magyar traccsparty után elmentünk pörkölt alapanyagért, amit találtunk is. Az egyik boltban (Lo Chan Moon) csomó europid jellegű étel alapanyag és étel van borsos, de megfizethető áron. (vatu)

A marha kilója a hentesnél 720.
Édes paprika őrlemény 260.
Krumpli kilója 190.
Hagyma kilója 140 körül.
1 fej fokhagyma 90 körül.

A piacon egyébként találtunk friss paprikát is, pirosat meg zöldet is.

Szóval főzős lett az este. Gabriel, aki egyébként séf, valamiféle kagylóval próbálkozott, ami végül dugába dőlt, mert nem volt a célnak megfelelő a cucc. Csinált helyette paradicsomos előételt, s ette velünk főételnek a pöcit. Egyébként igen jól sikerült, nem tudjuk minek köszönhetően, de nyamnyam!! Gabrielnek is ízlett.

Volt hozzá egy piros borunk is, ami annak ellenére, hogy ausztrál, nem is volt olyan vacak, mint a fehérek szoktak lenni ezen a tájon.

Csütörtökön dél magasságában kimásztunk a városba, s sejtésünkre a srácok ott is voltak a pékségnél. Nagy beszélgetésbe elegyedtünk, mialatt kiderült, hogy Zoli igencsak Papp Ferences, együtt túrázott ezerszer Leóval és Ligeti Marcival, no meg egyébként még igensok mindenkit ismer. Hihetetlen, hogy milyen kicsi a világ, még Vanuatun is érheti magyar meglepetés az embert!

Rögtönzött piaci ebéd után fogtunk egy buszt, egészen pontosabban pont a barlangtúrás buszt és megkértük, hogy vigyen ki minket a Million dollar Pointhoz.

A hely lényege, hogy a II.Vh után az amerikaiak beszórták az összes cuccukat a vízbe kezdve a jeepektől, gépeken, fegyvereken át hajókig stb. Az ok: USA-ba nem vihették vissza a készleteiket, mert a gazdaságot rosszul érintette volna, az otthoni cuccoknak lezuhant volna az ára. Kitalálták, hogy megpróbálják olcsón eladni azoknak az országoknak, ahol le lehetett volna depózni. Az ittenieknek nagyságrendileg egységenként 20 centért kínálták fel a dolgokat. Erre a helyi értelmiség mit mond: nem fizetünk, úgyis itt hagyjátok nekünk ingyen is…No de nem így lett. Ment a lecsóba és még kátrányt is öntöttek sok mindenre, hogy ne tudják felszínre hozni. Köszönjük Emese, gratulálunk.

Egyébként természetesen a főbb területnek itt is van tulaja, aki 500-at kér fejenként, de addig nem sétáltunk el a parton, hogy megússzuk a dolgot.

A ponttól visszafele is szerencsénk volt a fuvarral. Egy búvárcsapat épp pakolt már össze, akikkel az előző napokban merült Zsófi és Zoli. Szóval megkérték Őket, hogy dobjanak át minket a város másik végére, ahol Zsófiék kecóztak.

Itt egy kis regenerálódás után kiálltunk az út szélére és jófej pickupos felvett minket ingyé’ és eldobott a kava bárig. Eznapra is jutott denevér, de én már nem kértem belőle.

Na és, hogy ne legyen elég mára az ingyen transzportból, Mike épp ott volt a bárban és bő fél óra után hazadobott mindenkit. Szerencsés nap.

Illetve majdnem szerencsés, mert a kocsiba beszállás közben megütöttem az egyik lábujjamat, amitől fel is szakadt a körmöm… :( Nagyon, nagyon fáj(t)….

Reggel 8-kor volt a találka az egyik hotelnél. Épp köszöntünk egy urugay-i lánynak, aki velünk tart ma, s közölte, hogy óóó vannak itt még magyarok, ott ül egy az asztalnál, ő magyar. Oda is rohantunk, s fennhangon magyarul bombáztuk azonnal:D Zsófi, aki Zolival a párjával utazza körbe a világot. Már 1 éve úton vannak, bejárták Dél-Ázsiát és környékét. Elég izgalmas sztorijaik vannak! Megbeszéltük, hogy még igyekszünk aznap összefutni a barlangtúra után.

A barlangosok irodája mellett láthattunk egy rakás kiterített kavát, meg ezt-azt.

Sajnos a nap igen esősnek látszott, amivel vannak kicsit fenntartásaim, hisz a barlangban patak csordogál végig egyébként. Na de majd meglátjuk…

Egy dzsungelben lévő faluig kb 1 órás kocsikázás vezetett, nem épp terepjáróval, szóval zötyögős volt, de nem akadtunk el.

A faluból egy bő fél órás séta vezetett egy másik faluig, ahonnan igazából megindultunk. Útközben volt szép bambuszhíd.

Itt vettem észre, hogy az egyik srácnak Koniambo-s hátizsákja van. Oda is mentem megkérdezni és tényleg a bányából való volt. Hongkongi volt és egyébként ausztrál is. Mérnökként dolgozott. Viccesmókás, kicsi a világ.

Már itt átváltottam inkább a neoprén búvárcipőmre, ami majd később kiderül, hogy nagy hiba volt.

Ebből a faluból legalább 1,5 órás dzsungeljárás vezetett a barlangig. Sárdagonya! És elkerülhetetlen volt, hogy a helyiek agyaggal bohócnak fessenek bennünket.

A hatalmas barlangszájat elfedte a burjánzó dzsungel és emellett gyanús vízesés szerű hangok jöttek a szájból…én már előre gondoltam, hogy ez esős időben nem egy csermely lesz, mint amiről szó volt alapból. Hát nem is az volt…

A barlangból nem sokat élveztem, inkább kicsit civódás volt végigvergődni egy sebes folyón, de Viktor nagyon élvezte! Ő kicsit kalandszelleműbb :D

Velünk nem volt gond, meg pár másik sráccal sem, de volt ott egy-két totál tapasztalatlan emberke, akit nem szabad ilyen körülmények közé bedobni, de túlélték.

Volt vicces Koniambo forever fotó és romantikázás is.

Koniambo forever

A helyi túravezető brigád úgy döntött, hogy a túra további kanyonozós, folyóval sodródós részét nem folytatjuk a víz emelkedése végett. Szóval ment a mászás vissza a sárdagonyán.

A faluban kávé és gyümölcs várt minket, életem legfinomabb, legédesebb grapefruit-ja volt.

A városba visszaérve kiszúrtuk a magyar srácokat, meg is beszéltünk egy esti kavát, de Ők végül nem találták meg a helyet.

A kava bárban most már sült denevér is porondon volt. Nem ízlett egyikünknek sem, valahogy a kutyára asszociáltam és nem finom.

Ja igen, és visszatérve a napközbeni problémára a búvárcipővel. Mivel nagyságrendileg 3 számmal kisebb a lábamnál, ezért eléggé nyomorogtak benne órákon át a nagylábujjaim. Ami még nem is lenne gond, de a víz is állt bennük, s valahogy ez a két hatás együtt azt eredményezte, hogy nagyon megnyomódtak a körmök, s víz is gyűlt alattuk, mozognak és fájnak, mint a fene…

De túléltük...

A gépünk kb reggel 10-kor indult. 9-re kint voltunk, ücsörögtünk egy órát. Sorban állás közben vicces dolog volt, megjelent valami helyi pénzes nagymenő egy furcsa helyi bácsival és majdhogynem a sor elejére állította be mindenki elé. Persze miután csúnyán nézett mindenki, akkor szépen hátramentek. Nem is értettem, hogy mi ez a VIP dolog…

A repülő az nem volt túl nagy. 1 óra alatt értünk a célállomásra. A reptéren már várt minket Mike, a couchsurfer hostunk, s egyidejűleg egy hatalmas trópusi eső is megeredt. Nem kicsit. S időközben kiderült az is, hogy lesz egy couchsurfer társunk, Gabriel, aki Zélandról jött épp át, de francia.

2 kocsival, egyiket Viktor vezette, kb 5 perc alatt vagy még hamarabb Mike házánál voltunk, ami a város szélén van –hálisten- egy dombon, vagy domboldalban. Kb azonnal indultunk is ebédelni velük a közelbe egy kis kávézóba, ahol 350-ért vesztegettek egy adatot.

Ebéd után Mike bevitt minket a városba. Pukkant, tiszta Afrika és szmog, ami szörnyű. Tele kínai bolttal, minden az övék.

Próbáltunk térképet szerezni a Földhivatalban, de drágáért mérték..

Összességében nem is szolt többről a nap, egész sötétedésig sétálgattunk a városban, piacon, megnéztük a kínaiak csodakínálatát és csekkoltuk a barlangtúrás céget, akik 7000-ért visznek el fejenként (Gyurci otthon is kb 16-17000-et kéne elkérni egy Matyitúráért és már egész jól állnátok:D). /Ja és további helyesbítésként Új-Zélandon 40e Ft-nál kezdődik a legalapabb.../

A helyiekkel az a tapasztalatom, hogy összességében a városban élők, annyira azért nem kedvesek és mosolygósak, mint ahogy a hírek mennek a világban. Sokkal inkább érzem, hogy én kívülálló vagyok és nem illik bele a színem a képbe, talán annyira nem vészes, mintha egy fekete emberkét belecsöppentenénk a k.k.klán közepébe, de azért ezzel tudnám kifejezni. Itt fura vagyok, itt furák vagyunk.

Sötétedés magasságában visszabattyogtunk Mike házához, akik pont jöttek szemben kocsival mindannyian és indultak a Saint Michelle’s kava bárba. Csatlakoztunk is. Ez a város másik végétől még kb 6 km-rel kijjebb van, de elég jó hely. Közvetlen a parton, nyugalomban.

A helyi asszonyok kiteszik a portékákat, sültek, gyümölcsök, sütemények. Finomak. Aznap este egy kagylós hagymás saslik volt porondon.

Hazafele menet még megálltunk egy, a centerben lévő kava bárban is, de ott semmi érdekes, izgalmas, szép nem volt.

Viszont jött egy füles, hogy ha holnap csatlakozunk a barlang túrához, akkor csak 5000 lesz, mert a srácok kialkudtak egy ilyen árat, szóval valószínűleg megéri, kelünk is reggel…persze ez is marha sok pénz.

gekkócskák

Sajnos ez a nap nem sikerült túl jóra. Jól indult, csak –mint már tegnap is- igen hamar konstatáltuk, hogy ezen a szigeten minden a pénzről szól. Nincs olyan hely, amit megnézhetnél ingyen.

Szóval, mára befizettünk a házigazdánál egy sziget körüli túrát kocsival. 12000 ficcset kért érte, ami nagyságrendileg egy vagyon, de inkább egy helyinek adjuk, akinek a gyerekei rohangálnak az udvaron, mintsem hogy egy ausztrál vagy akármilyen zsíros cégtulajnak. A gond csak az volt, hogy akárhol álltunk meg, az mind finom összegekbe került volna, ha meg szeretnénk nézni. Egyedül egy blue hole-ért (kék lyuk) álltunk meg úgy, hogy ki is fizettük a fejenként 500-at, s úszkáltunk egyet. Nem igazi blue hole volt, mert félig édes félig sós víz volt, ami miatt olyan lett, mintha cukor lében úszkálna az ember.

Volt indáról ugrálás is.

No meg játszottunk ’Szaffisat’.

Útközben pedig ingyen vízesés/kanyon az út mellett, ami szép volt.

De sajnos a dolgok többségét kihagytuk, mint például a teknős/cápa ’farmot’, ami fejenként 1800  belépő és, ha úszni is akarsz velük, akkor plusz 2200. Vagy például a falut, aki táncikál neked bohócnak festve 1500-ért fejenként. És így tovább…kilehetne számolni a végét. (Az árak továbbra is vatuban értendők. Tehát kb 2,3-szoros szorzó a forinthoz.)

Volt egy falu/piac, ahol megálltunk, gondoltuk veszünk egy kis gyümölcsöt. Majd közölték, hogy 500 a belépő, s egyből visszafordultam, de végül beengedtek ingyen, s vettünk banánt…

Na de volt egy partszakasz, ami ingyen volt, mert étterem volt rajta.

Előtte..

Utána.. :)

És láttunk egy ’termálfürdőt’ is, ami erősen jobb lett volna, ha nem öntögetnek ki randa betonmedencéket, hanem meghagyják ezeket a termálforrásokat szép mocsárnak és azt lehetne nézegetni. Ezt fejenként 200-ért. Igen forró vize volt, nem mentünk bele.

És egy 100-asért még az üvegmúzeum, amit egy helyi bácsi gyűjtögetett össze.

Nade sok volt ez 12000-ért….áúúúú. De mérgesek/szomorúak voltunk.

Na és délután volt még egy utunk a pénzváltóba, mert a nap úgy kezdődött, hogy Viktor a szálláson felejtette a pénzt és az iratait, szóval a váltás reggel elmaradt. A jó hír az, hogy délután már nyitva volt egy váltó, ahol már 0,93-ért válthattunk, szóval jobban jártunk kicsit, mint a kezdetiekkel. De még mindig nem verte egyik sem a nouméai repteret.

Na miután letudtuk ezt az egészet, még gyorsan felkaptuk a snorkelling cuccot és elmentünk a Hideaway-re, hogy Viktor még tudjon feladni képeslapot. A szerencse az volt, hogy 4 után már nem kellett belépődíjat fizetni, de képeslapot még pont lehetett venni, mert nem volt bezárva a bolt. Szóval maradt még mára egy kis halacska nézegetés és képeslap feladás, ami jó volt és mókás.

De nem időztünk sokáig, visszamentünk a partra. Majd jött az üröm az örömben. Viki a fürdőgatya zsebében felejtette az elhozott 4000 még a búvárkodás előtt, s hát már nem volt benne mire partra értünk…szóval még szomorúbbak és mérgesebbek lettünk. De pár óra alatt túltettük magunkat a dolgon, s konstatáltuk, hogy ez egyelőre nem a mi nyaralásunk és szigetünk lett…de még javulhat a vélemény.

Reggel sikerült nem éppen korán, de felkelnünk. Finom reggeli után gondoltuk, hogy vagy múzeum, vagy vízesések.

Csipkerózsika

A hostunktól megtudtuk, hogy a múzeum zárva, szóval marad a vízesés. Elbattyogtunk kb 30 perc alatt.

A helyi épületek

Bolt

Útközben megleltük a Secret Garden, azaz Titkos kert nevezetű helyet. Nem tűnik túl csalogatónak fejenként 800-ért. Egyelőre tovább megyünk.

Elértünk a vízesésekhez. A belépő részegység előtt gyermekzsivaj és játék a vízben.

Gyanús nekem ez az „új bejárat” felirat….

Majd jött az érzelmi sokk. 1500 vatu belépő. A vízeséshez. Egy természeti értékhez. Nane…még bepróbálkoztam azzal, hogy elnézést, mi nem vagyunk ausztrálok, szóval gazdagok sem, mi lenne, ha kapnánk kedvezményes árat. De nem. Vízesés kimarad.

Kívülről fotóztunk

Egy darabig felsétáltunk a hegyre, hátha látunk valamit. Végül is félig látszódott némely vízesés. A szomorú dolog az, hogy jön a befektető, ráépíti a kis kávézóját, kiépít ezt-azt, majd 1500-as belépőt szed. Úgy hallottuk a szigetről, hogy nagyon olcsó. Hát…lehet 2 éve még az volt, de sajnos most már nem, új-kaledóniai/ausztrál árak…no comment.

Itt nincs méretarány, de hatalmas volt...

Szóval visszabattyogtunk, kissé szottyosan. Én meg jól megégtem, mert nem kentem be magam. Szép lett…

De a dolgok helyett főztünk egy pörköltet, bár fűszerek nélkül, s végül félbe is kellett hagynunk, mert túl sokáig főtt, s elment volna vele a délután. Majd este folyt.köv. Délutánra snorkellingot terveztünk a Hideaway szigeten. Azt már előre letároltuk, hogy fejenként 1000 lesz a belépő és még hozzá jön, majd a víz alatti postázás is. Na mert itt, olyan is van!

Hideaway Island

Vettünk is vízálló képeslapot, darabját 400-ért, s a postaköltség is benne foglaltatik. Majd kíváncsian várjuk, célba ér-e.

Viszont a snorkelling ingyen van (ha van saját cuccod), s a halak, korallok nagyon szépek. Bohóckodgatunk Viktor gopro-jával, készülnek a videók.

Majd naplemente magasságában kimászunk a vízből, egy pohár vörös bor (és banánturmix, amiből aztán kettő is lett, mert elsőre rosszat hoztak ki, és hát igen, tudom így erős együtt a kettő, amiről majd Viktor tud is mesélni, hogy hogyan hatott rá kb 1 órával később..). Neki ez kellemetlen végeredményű keverék volt, nekem mindennapos :D

De azért este a végül már el is készített pörköltet is ráettük. Ami még nagyjából finom is lett fűszermentesen is, bár Viktor bélrendszere továbbra sem ezt állítja… :D 

Reggeli után összeszedtük magunkat és beindultunk a városba. Feltűnt már, hogy itt rengeteg ugyanolyan mikrobusz mászkál B betűvel kezdődő rendszámmal. Na ők a buszok, ezer van belőlük. Le lehet inteni bárhol és elvisz bárhova. Városon belül 150 fejenként, ha kiviteted magad, akkor növekszik.

Egy darabig sétáltunk, majd gondoltuk, beszállunk egybe, aki épp ránk köszönt kedvesen „Welcome to Vanuatu”. Persze Ők éppen nem voltak szolgálatban, de kedvesen bedobtak minket a centerbe. Na és Ők voltak számunkra a meglepetés a javából. Egy állatorvos és egy közgazdász. A közgazdász az anyósülésen kissé ittasan, de olyan intelligencia hányadossal, hogy csak rebegett a pillám. Például érdeklődött, hogy mikor is függetlenedtünk az Szovjetuniótól…és hasonlók. Hát meglepő volt és pozitív élmény nagyon. Itt iskolázott -(nem csak tanították, tanult is..)- emberek vannak, több nyelvnyi tudással. Néha Európa van lemaradva kicsit.

A centerben nagy nyüzsi, piac. Olyan tipikus helyi.

Bemenetünk érdeklődni a turisztikai irodába, hol vannak olcsó szállások stb. De végül úgy döntöttünk, hogy nem maradunk bent a cityben, túl nyüzsgő és zajos. Leintettünk egy buszt és elvitettünk magunkat Melébe. Ők fejenként 300-ért tették meg. Mele, Port Vila mellett van pár km-re. Itt bekanyarodtunk az első bungalow-val rendelkezőhöz, ahol kapásból a holtszezon miatt kaptunk olcsóért (relatív…) kecót. Állítás alapján 9000 lenne egy éjszaka, nekünk 5000-ért ajánlotta, s mi meg 4000-ért ’vittük el’. Van fürdő, konyha bungalow-n belül. A név: Worawia Resort Mele.

Még hasznos tanács: taxiba ne szálljatok be, ezt a helyiek javasolják. Igazából ugyanazt szolgáltatja, mint ezek a tömérdek számban közlekedő buszok, csak többszörös áron.

A vendéglátó család kedves, gyerekzsivaj az udvaron. A business úgy néz ki nem igazán fut egy ideje, pukkan le a hely. Kár érte, mert szép.

Valamilyen vizes ház a szomszédban

Amíg kitakarították a szobát sétáltunk egyet. Elmentünk a közeli Hideaway Island mellettig, s beültünk a Beach Bar-ba, ahol ingyen internet van egyébként. Ja igen, a reptéren nem volt, csak fizetős. Egy narancslé itt 300.

Visszabattyogtunk a szállásra, s utána beindultunk megint a városba, mert elfelejtettünk pénzt váltani. A legújabb buszos már kevesebbért vitt be, mint az előző hozott ki. Viszont a városban már zárva voltak a váltók, egyetlen nyitva levő a Grand Hotel Casino-ban lévő, 0,88-ért vált. Sokallottuk, ezért kibuszoztunk a reptérre. Na ott meg 0,84, még szörnyűbb… vissza a városba.

A piac sajnos már zárogatott, csak az utója volt a gyümölcsöknek, egyébként a bolti árhoz képest igen olcsón. Bementünk a boltba, vettünk ezt-azt. Itt is van kínai leves 40-ért. Na majd ezek után vissza Melébe, megint olcsóbban, mint előtte. A poén az volt, hogy egy buszozással járó városnézést is kaptunk immáron másodjára több útvonalon is. A város nem hozta meg a kedvem, hogy itt akarjak lakni.  De kaptam egy helyi nemtudommilyen virágot :)

Egy rögtönzött kínai leveses ebéd után elsétáltunk a Beach Bar-ba, ahol azt hittük az itallap alapján, hogy 5 és 6 között happy hour keretében 100 vatu a bor, de igazából csak 100 vatu engedmény volt az eredeti árból, ami 550 körül mozgott. Szóval a tivornya elmaradt, csak 1 pohárka lett belőle nem igazán olcsóért. De volt tengerparton sötét homokban sétálós, nézelődős, fotózós kora este.

Hasznos információ 1.0: Először is azzal kezdeném, ha véletlenségből Nouméából repülnétek Port Vilába, akkor még véletlenül se gondolkodjatok azon, hogy Nouméába váltsatok pénzt, hanem VÁLTSATOK OTT PÉNZT! Vanuatun egy vagyon veszteség van frank és vatu között, amik egyébként 1=1 pénzek, de itt 0,84~0,88-ért váltják. Nouméában csak 700 frank komissiós jutalékot vesznek le. Na de ez az info valószínűleg más indulási pontok esetében is megállja a helyét, ha tippelnem kell! Mi erősen megszívtuk. Hasznos információ 1.0 vége.

Szóval visszatérve a lényegre. Úgy nagyságrendileg bő 1 hete eldöntöttük ezt a projectet, s pár napja meg is vettük a jegyeket. A jegyünk úgy néz ki, hogy 2 hét alatt Port Vila (Efatu sziget), majd Espiritu Santo és végül Tanna.

Pénteken dél körül meg is indultunk Evelyne-éktől Nouméába, hogy először még beszaladjunk az új-zélandi konzulátusra, nyomtassunk gyorsan munkaszerződést és ezek után megkeressük a CarSud nevezetű busztársaság C expressz járatát, mely kivisz minket Tontouta reptérre 400 frankért 50 km-en át. Az NZ konzulátushoz annyit, hogy beszaladtunk, mert reggel kaptunk egy üzenetet Fijiről, hogy tisztázzuk az itteni munkahelyzetünket és vízumhelyzetünket, s kicsit megijedtem, hogy nem fogják megadni esetleg a vízumot. Na de a jóhír az, hogy tisztáztuk blabla és még aznap jött az üzenet, hogy elfogadták a kérelmet 6 hónapos vízumra. Hurrá!!! Örültünk, hogy nem lettünk letiltva. Köszönet Josh és Darren ügyintézőknek.

Na és ezek után mentünk a 2 órakor induló buszhoz, ami 3:15 körül kint is volt a reptéren. A gépünk 17:30-kor indult időben, s 18:40-kor landolt is Port Vilában. Páratartalom maximális és meleg van, szinte Kuala Lumpur. A reptér kicsit lepukkantabb az átlagosan megszokott nemzetközi reptereknél, de nem vészes. Immigráció kedves, meglepődtek, hogy magyarok is járnak erre, nem sűrű.

Még a reptéren vettem egy fél literes vizet, s olcsóbb volt, mint Nouméában, 120 vatu, ha jól emlékszem. Elindultunk kifele, taxisok hada próbált lecsapni ránk, de mi a gyaloglós spórolós formát követve elindultunk a főúton, egy a még repteres boltosok által javasolt közeli, olcsó helyre. Útközben nakamalok hada (a kocsmaszerű hely, ahol a kavát lehet inni, ami egyébként origin vanuatui ital) és boltok hada fogad. Veszünk is egy kenyeret 120-ért, friss nagyon és 2 kavát fejenként 150-ért. Sokkal erősebb, mint a kaledóniai és az íze még szörnyűbb, nade tradicionális. De én be is rúgtam tőle, s Viktor is egy kicsit.

Kicsit kótyagosan kerestük is az ajánlott hostel szerűséget, ami viszonylag hamar meg is lett. Útközben sok kedves, mosolygó ember, mind jó éjszakát köszönve angolul. No mert itt az angol az teljesen hivatalos nyelv a bislama mellett. Valahogy úgy néz ki a dolog, hogy angol iskolába járnak, s ott franciát tanulnak. Szóval kapásból 3 nyelv itt az isten háta mögötti kis szigeten. Ennyi…

A hostelben kaptunk fejenként 1500-ért ágyat, gyakorlatilag szobát, mert mások hálisten nem voltak benne.

Még jártunk egyet a boltba, vettünk reggelre gyümölcsöt és mára vacsit. Gyümölcsök új-kaledóniai áron, szóval drágán, hús az olcsóbb jelentősen. 2 saslik volt 150 körül és finomak. Víz is kell, a csapból nem merünk inni, bár állítólag lehet. A szmog jelentős, pedig nem egy nagy város, de autó az rengeteg.

Következő hasznos információ: nem európai konnektor van, hanem új-zélandi/ausztrál. Hozzánk nem jutott el időben ez az info, átalakítót Nouméában hagytuk.

A kavától éjszaka elég rosszul voltam, de elmúlt. Többet nem iszok, az ziher.

Hétfőn bementünk az utazási irodába, hogy repülőjegyeket vegyünk. Nagyobb hezitálás után lett egy Vanuatura, mely 2 hétre szól 12.-től és lett egy Új-Zélandra, mely 6 hónapra szól november 4.-től.

Egyidejűleg próbáltuk is beadni a zélandi 6 hónapos vízumjelentkezést, amely e nap még meghiúsult a friss tartózkodási engedély matricánk (kaledóniai) végett. Szóval következő nap autóbérléssel egybekötve repeszthettünk Konéba a matricákért. Csak pár száz kilométer…ugyan. Konéban pedig a nihil fogadott. Nem volt ott a matrica, sokkot kaptunk. Ablakon kidobott rengeteg pénz…köszönjük. Telefonálgatás ide, meg oda, senki nem tud semmit.

Szerencsénkre be tudtunk menni, enni és aludni a bányába. Persze ez nem legális, hisz nem dolgozunk épp, de a kártyánk továbbra is működik..

Reggel irány újra az iroda, ahol továbbra se matrica, se információ. Matrica és információk híján irány vissza Nouméa. Itt már később, valamikor délután jött az új info: nem lesz új matrica, mert ezek a b*rmok leállították az általam megigényelt folyamatot, mert megkaptuk a munkaengedélyt. Na ezt egyeztesse össze valaki…mi köze egymáshoz a kettőnek? Franciák. Na de mindegy.

Irány a zélandi nagykövetség, ahol magyarázzuk meg a helyzetet, meg azt is, hogy mivel EU-sok vagyunk, matrica nélkül is visszajöhetünk ide blablabla. Megmagyarázva, oké. És hol a biztosításunk? ŐŐ izé. Szóval nyergelés át a közeli bankunkhoz, hátha adnak. Nem, nem adnak. Nyergelés át az Axához. Ott adnak 50.000-ért (frank) fél évre, 2 főre. Oké, megvan. Jelentkezés beadva.

És akkor már csak a válaszra várva, ami egy kisebb péntek reggel információkérés (pontosítást kértek a helyi munkahelyzetünkkel kapcsolatban). Magyarázat megadva. Délután, még a vanuatui gépünk indulása előtt meg is jött interneten a válasz, ELFOGADVA!!!

A reptéren ittunk is rá! És irány Vanuatu.

Csütörtökön az egyik a hostelben lévő srác, Alex feldobta a labdát, hogy menjünk ki velük egy Nouméa közeli kis szigetre, minek neve Ilot Larégnére. Egy darabig gondolkoztunk, hogy igen vagy nem, de végül az igen mellett döntöttünk.

Végül is 6.-a Vikibácsi szülinapja, szóval legalább ünneplődjön szép, s lakatlan helyen. BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!!!

Egyébként nem túl sok mindent lehet csinálni egy talpalatnyi lakatlan szigeten. Nagyjából halakat nézni, halakat nézni, napozni, halakat nézni és kagylót gyűjtögetni.

A kipakolás

A gyűjtögetés

A meditálás (Alex)

Tricot Rayé

Egyébként láttunk kisebb cápákat is a partról, de lefotózni és megközelíteni nem lehetett őket sajnos.

De voltak támadó sirályok is, amolyan fészekvédő félefajták.

A visszafele úton a taxihajó vezetőnk csinált nekünk vidámparkot, nagyon király volt!

A sofőr

Erre a hétvégére besűrítettük a programokat. Szombaton ellátogattunk a Noumea Akváriumba, ahova már rég el szerettünk volna menni. Tudjátok, olyan típusú, mint a Camponában otthon. A belépő fejenként 1000 frank.

Igazából nagyon megérte. Mondjuk nem egy hatalmas hely, tömérdeknyi dologgal, de épp elég.  Pont nem fárasztja le még az embert mire végig járja. És szép, nagyon szép. Van nautilusz is!

Beszéljenek a fotók.

A víz fölöttről nézve szuper neon zöld, a víz alatt halvány narancs

Rák

Rája

Bubi

Fluoreszkáló korallok

És megint

Teknős

Cápicsku

Korall

Tűzhal

Vasárnapra pedig kis szigetlátogatás volt programon. Elhívtuk Evelyne-t és Luiginát is. A cél Ilot Canard, azaz a Kacsa-sziget. Itt van pár száz méterre a parttól. A taxi hajó 1000 frank körüli összegért visz ki fejenként.

A taxihajón

A sziget

Bohócság

Evelyne-nel és Luiginával

A korall nagyon szép itt és a halak is! 

Úgy alakult a helyzet, hogy egészen szeptember utolsó hétvégéjéig tudtunk dolgozni a bányában. Eredetileg az volt a terv, hogy még lesz több is. Erre a hétvégére feljöttünk Nouméába pihengetni kicsit, s sajnos a dolgok úgy formálódtak, hogy többet már nem mentünk vissza a bányába, az ígéretekkel ellentétben. És sajnos külső munka se akadt már. Túl nagy létszámú volt a csapat ezekre a kis melókra, érthetően kurtítani kellett, s tőlünk volt a legkönnyebb megválni. Nem bánkódunk, tovább állunk hamarosan! Viszlát Vavouto, viszlát Lémurien!!

Ezen a héten, hétvégén is melóztunk, de egyik nap Főni, a melót hamarabb befejezvén belesűrítette a napba a koumaci mászórendezvényt. (Igazából csak azért, mert ment a klubtársnőinek udvarolni.) Na de legalább elmentünk mi is.

Babaláb :)

És Baba :)

Persze, aztán kicsit később szinte már-már azon gondolkoztunk, hogy jobb, ha nem tettük volna. No nem történt semmi szörnyűség, csupán elborzadtunk a helyi mászó szakszövetség tagjainak morálján. Nem figyelnek arra, akit biztosítanak, tapossák a köveket, fél sziklák vannak ráesve a kötelekre, nem megfelelő irányba terhelt biztosító karcsi stb stb….jáááááj. Nézni is rossz volt.

Mivel végszóra érkeztünk, ezért a kedves tagok már felszerelést sem biztosítottak nekünk, mondván a délután 4 már késő, ők 1 óra múlva végeznek. Oké jó, köszönjük. Hozzátették azt is, hogy lehet jönni holnap is. Hát persze, csak mi meg dolgozni fogunk!!!!

A mászóhely egyébként nagyon pofás, több szintes kisebb hegy, kívül-belül, alul-felül mászóutakkal. Mutatós.

És nézzétek meg, ahogy a vacsiúj statikus kötélen átgurul egy több tonnás…

Este átgurultunk a helyi kempingbe, ahol volt tűzijáték és koncert. A koncert jó volt, de egyébként semmi extra. Főni vett egy doboznyi kaját, amin elcsámcsogtunk. Bár eleinte étteremről volt szó…helyette lett halkonzverv.

Kedd reggel már nem esett, a dolgok száradásnak indultak, s így lassan mi is útnak indulhattunk. A cél Baie d’Oro. Pontosabban első körben Vao, ahol vásárolnunk kell étket a boltban. Vao szélén még benyeltünk egy kis banánturmixot, majd kisebb gyaloglásnak estünk mindaddig, amíg valaki fel nem vett a platójára. Király volt! Az útkereszteződésig vittek, ahonnan még bő 5 km volt, de nem kellett sokat várnunk valakire, aki még ennek letudásában is segített. Igazából egyszer sem sikerült legyalogolnunk ezt a távot, mert mindig elvitt valaki végül. Tán, ha félútig mentünk egyszer.

Pick-up

Oroban is egyből a nem populáris kemping irányába vettük az utat. Első körben átvágtunk direktbe a ’fjordon’, ami elég nagy badarság volt, hisz kicsit arrébb van híd is, ami egyszerűbb, s szinte még rövidebb út is. De összességében meglett a kemping, nyugodt helyen, nyugodt parton, üresen újra.

Rendes gyermek

Gyors lecövekelés után el is indultunk a Piscine naturelle felé, ami nagyjából egy természet adta tó. Igazából a tenger, ami természetes úton sziklák által leválasztódott öblöcske. Benne gyönyörű korallképződményekkel és halakkal. És valóban az volt, csudaszép, snorkelezésre kiválóan alkalmas! Visszafele a folyóban vezető úton mentünk Viktor javaslatára.

Piscine Naturelle

Estére beterveztünk egy kis borozást, amit egyedül a Le Méridien éttermében tudtunk megvalósítani fejenként 900 frankért. (Összesítésben úgy nézett ki: először kaptunk hozzá olivabogyókat, nem adtunk borravalót, másodjára semmit nem kaptunk, s újfent nem adtunk borravalót, harmadjára olivabogyókat, pirítóst, tonhalkrémet is kaptunk egy másik felszolgálótól, s ekkor már borravalót is hagytunk. Igazodj ki, 5 csillag.)

Meridien

Szerdán újfent megindultunk a medence felé, halakat csodálni. Be kell lássam, Viktornak ezerszer jobb fotói lettek, mint nekem, így a sajátjaimat nem is igazán mutogatnám. (az előzőekben már Viktor fotói csodálhatóak meg)

Estére maradt a kellemes sétálgatás, borozgatás. Most a Méridienben még egy macskusz házikusz is járt a borhoz, kedves kiadásban.

Kicsit már sötét volt, de matka

Csütörtökre egy újabb barlangot vettünk fel a programba. Nagyon finom halas szendvicset készítettek nekünk a kempingesek, akik egyben éttermesek is. Menet közben találtunk rákot, aki kinőtte a csigaházát. Nagyon mókás volt szegényke.

Rák, nem megfelelő méretű csigaházban

Kivételesen most a kereszteződés után nem lett újabb stoppunk, de ez nem volt hosszú út.

Az előbb említett barlang a Grotte d’Oumagne (Grotte de la Reine Hortense) nevet viseli, ami nagyjából Oumagne barlang, általánosabban Királynő barlang. Ezen barlangnak szerencsés tulajdonosa is van, aki rendben tartja a környéket, s 250 frankot kér el a belépésért. Nem gyenge hely, én is elfogadnám ezt a hátsó kertemben…

Grotte de la Reine Hortense

A barlang után kicsit nehézkesen ugyan, de eljutottunk Vao-ba. Boltba kellett mennünk és a legközelebbi ott volt. Pechünkre be volt zárva, mert itt ugye szieszta van, s még bő két óra erejéig nem is nyitott újra. Rövid tanakodás után elstoppoltunk Kuto-ba, hogy még messzebb keveredjünk Oro-tól, de ott legalább nyitva volt a bolt és még egy kedves lányt is találtunk, aki kerülőt téve elvitt minket az oro-i kereszteződésig.

Este sütögettünk helyi virslit, helyi tűzön. No meg hagymát is.

Péntekre azt terveztük, hogy átstoppolunk Gadjiba, hátha lelünk ott is szépet. Ez a sziget legészakibb csücske nagyjából a Baie des crabes öbölben. Feltűnően hamar eljutottunk, mert újra összetalálkoztunk a lánnyal, aki tegnap felvett és kerülőutat tett velünk. Épp megint Gadjiba ment. Mókás!

Baie des Crabes (Rákok öble)

Gadji mellett érdekes szerzeményre bukkantunk, mégpedig Jackie lovardájára és tákolmányaira. 500-ért benne is aludhatsz, mely így is lett (többet neeee…). Jackie kicsit fura, mondhatni megzakkant, magányos él a lovaival, s lovagoltatásból él.

Jackie lakhelye és "szalonja"

Jackie vendégháza..

Jackie vendégházának egyik szobája

Még az este beköszönte előtt sétáltunk egyet, gondoltunk strandolásra, snorkelre, de sajnálatos módon a kívülről gyönyörű Baie des crabes egy hatalmas iszapdágvány, melyben csak elsüllyedsz. Nem érdemes bemenni. Viszont szereztünk egy rakás kókuszdiót vacsira. Pontosabban Viktor szerzett nekem, ahogy az lenni szokott.

Viktor, a hős

Az éjszaka érdekesen telt a patkánylakta ólban, ahova még vendégeket is kaptunk éjféltájt. Pontosabban a mi szobánkba nem jöttek be, csak az építménybe. Helyi halászoknak tűntek, akik minden bizonnyal itt töltik az éjszakákat, csak valahogy erről Jackie elfelejtett szólni.. hát nem mondom, hogy nem fostam össze magam. Macsétával aludtunk. Nem jól, nekem nem ment igazán. Por is volt, doh is volt, halászok is, egérkaka is.

Jackie vendégházának szobája éjszaka

Szombat reggel eső. Nem boldogító, nehezebb az tovaút vissza Kuto-ba. De Jackie-től személy szerint inkább menekülni vágytam, mintsem maradni.  Viszont csodák csodájára pikk-pakk visszaértünk. Még Gadjiban felvett minket egy anyuka a kisfiával, az egyetlen kitérőt a reptérre tették, mert a gyerek otthagyta a parkolóban a matchboxait, nagyon kedves.

Azt nem mondhatni, hogy az idő sokkal jobb lett, de legalább már nem ömlött az eső. Nem a Luluék kempingjébe mentünk vissza az utolsó estére, hanem a populáris Nataiwatchba a változatosság jegyében. Egész nap szemerkélt, de ez elviselhető volt.

Kanuméra

Elmentünk Kuto-ba butikokat nézegetni a kikötő mellett, ahol megismertük a zélandi Chloét (aki egyébként Hilary) és könyveket ír,s svájci férjét, aki ruhákat fest, valamint a francia Tonyt, aki ékszereket készít. Mind nagyon kedvesek voltak, vettünk 1-2 szuvenírt. Chloé javaslatára tettünk egy félsziget félkört. Itt találkoztunk ezzel-azzal, köztük tricot rayé-val (triko réj) is, akiről tudni kell, hogy erősebb a mérge a viperáénál, de nem agresszív, ha nem cseszegeted.

Tricot Rayé (triko réj)

Alkoholizált csiga

Ebédre egy helyi csókánál ettünk halat a parton, 1 adagot kértünk. Na az ő szótárában ez úgy jött le, hogy egy adag, de ketten eszik, szóval az dupla pénz 1 halért. Elmehet a véreresbe, de nem kötekedtünk, nem tudunk franciául. Viszont többet nála nem eszünk az hót ziher…

Este boroztunk egyet a Nataiwatch melletti resortban, 800-ért. Na persze nem jószántunkból járunk puccos helyekre borozni, csupán azért, mert boltban nem árulhatnak itt alkoholt.

Vasárnapra nem sok minden maradt. Az idő nem igazán javult, de azért még merültünk egy kicsikét, s annyira nem is fagytunk meg, mint ahogy azt előtte gondoltuk. Még a butikosokhoz is benéztünk elköszönni, beszélgetni indulás előtt.

Nautile (nautilusz)

A hajó pedig ment is vissza délután. Hát igazán szép volt, jó volt, újra!

A hajón

Nos, végeredményben úgy alakult a helyzet, hogy lett nagyságrendileg 10 nap kényszerszünetünk a bányás munkában, mert ennyi holt idő keletkezett a munkaengedély megújításában. Természetesen kétségbe nem igazán estünk, de Nouméá-ban nem szerettünk volna maradni ilyen hosszú időt munka nélkül, mert csak a pénzt nyeli és élményt már nem igazán ad. Ezért kitaláltuk, hogy inkább átruccanunk egy 80 km-re lévő kis szigetre, amin még a homok is fehér. Név szerint Ile des Pines, azaz a Fenyők szigete.

Csütörtökön jöttünk fel a bányából a fővárosba. Itt, a főtéren csütörtök esténként vásár van és koncert, amibe nagyon kellemes belecsöppenni, hát, ha még akad is egy üveg vörös bor az ember szatyrában, közben polinéz muzsikát hallgatva (azt hiszem az volt, maori, ha jól hallottuk/láttuk).

Pénteken nagy bevásárlásba kezdtünk. Kezdtük azzal, hogy megvettük a szombati hajóra a jegyeket. 2 főre retúrba fizettünk kb 22000 frankot, ami kb 50000 forint. Hát ez a se nem olcsó, se nem rémesen drága kategória egy trópusi szigetre. Majd jöttek sorba dolgok, mint fürdőruha, snorkelling felszerelés, nadrág mindkettőnknek és hasonló nyári dolgok, amiket eddig nem volt igazán szükségünk beszerezni. Sátrat és derékaljat megúsztuk, mert tudtunk kölcsön venni a hostelből ingyér’.

Aprónép Kanumérán

Aztán szombat hajnal 6-kor már indultunk is. Az út egész hullámosra sikeredett ezzel a közel hatalmasnak mondható katamarán talpakkal ellátott Betico nevű csodával. 3 óra alatt ott is találtuk magunkat, ahol kellett. Hófehér homok, türkizárnyalatú víz, napsütés. A hajó Baie de Kuto-ban tesz ki. Ez a legfehérebb, amolyan katalógusfotós. A mellette lévő öböl pedig Baie de Kanuméra, ami gyönyörűséges, egy szilával a közepén.

Baie de Kanuméra sziklája

..szintén, csak most nem a szikla

A szikla el van átkozva, tabu

Alkotok a Baie de Kuto-ban

Igyekeztünk inkább kicsit elhagyatottabb kempinget keresni és elhagyni a populárisat (Nataiwatch), ami sikerült is, saját tengerparttal, fejenként 1000-ért (frank). Lulu és Elen kempingje, ami igazából a hatalmas hátsókertjük. És egyedül voltunk..

Lulu és Elena kempingje

A saját part

A saját parton sétába fogtunk és mindenféle csuda fotó készítése közben ki is derült, hogy valójában ez nem a mi partunk, hanem 2 kis-középtestű kutyáé, akik nem fogadtak minket túl nagy szeretettel, de ugatással, fog mutogatással és morgással annál inkább. A dolgot Viktor vádlija bánta, az enyém megúszta. Valószínűleg nem jött be nekik az őrült/ködkürt sikolyom. A véres jelenetek közepette kijött a gazdi is, aki egy helyi hölgy volt, s szívélyesen el is fuvarozott minket a kórházba, ahol el lett látva a harapás, szőrivel. Hely szerint Vao-ban. Tetanus is járt, kisebb hadakozás árán (náluk ez 10 évenként kötelező oltás és úgy gondolták nálunk is.) és antibiotikum is. Ugyan pár napra meghiúsította Viktor fürdőzését, de a séta még ment kötéssel is.

Sérült, a medvetámadás után

Például aznap délután láttunk egy elég nagy teknőst, csak sajnos jobb fotó nem kerekedett róla az alábbiaknál. De szép példány volt, annyi szent.

Teknős, amolyan nagyobbacska

A Baie de Kuto-ba vezető út

Délutánra maradt egy kis napfényben ücsörgés, kókusz vadászattal/evés-ivással. No meg, hogy még legyen egy kis poén a napban, ebéd tájt rendeltünk vacsorát a háziúrtól (pontosabban a mostahafiától), amit a fiú elfelejtett leadni, s ezáltal nem kaptunk semmit, aminek személy szerint marhára örültem…

A kókuszvadász

Vasárnapra kicsit borultabb idő kerekedett (de csak kicsit) és hát Viktor úgy sem mehetett még vízbe, ezért gondoltunk nézünk kicsit ezt meg azt, mint például ódon víztelepet, elhagyatott börtön romokat és barlangot. A víztározó a mai napig működik. A börtön 1900 körülig szolgált az idedeportált foglyok nem éppen javára (bár ennél csúnyább helyet is találhattak volna, mint egy csodaszép hófehér sziget) és egész mutatósak a romjai. Nem is értem, hogy-hogy nem hordták szét a helyiek saját házaik felépítéséhez.

Börtön romok

Még mindig működő vízmű

A barlang pedig nem a 20. századból való, ahogy az szokott lenni..szóval régebbi, ahogy az őt felépítő mészkő is az. Alján tavacska, nagyjából 2 közepes teremnyi még a víz alatt (leírásból tudom, nem úsztam). A bekötőútig stoppal sikerült eljutni pikk-pakk, majd onnan fél órás séta a barlangig, amit kőbaba és kihelyezett ajándékok jeleznek. Onnan mondjuk 1 perc. És hát a legfontosabb, amit majd elfelejtettem: a neve 3. barlang (Grotte de La Troisiéme). Különleges felszereltséget nem igényelt lámpán kívül. Beszéljenek a képek most már helyettem.

Miután kijöttünk még tovább sétáltunk a földúton, s újabb bő fél óra után kilyukadtunk a tengerpartra, nem éppen csúnya öbölre bukkanva, ami a Baie de Kuumo névre hallgat.  Itt szedtem magamnak kis kókuszdiót, amit megkedveltem, de az Uram nem engedte, hogy hazacipeljem, ezért a barlang előtt hagytam ajándékba. A part közelében találkoztunk 2 turistasráccal, akik a barlangot keresték, s kissé már túljöttek rajta..fél órányival. Stoppolni hazafele is pikk-pakk sikerült, s ez így lesz az elkövetkezendő napokban is.

Baie de Kuumo

Szerzeményem

Délután még kiruccantunk egy kicsit a Kanumera sziklához merülni egyet, pontosabban Viktor csak kívülről őrizte épségemet, amíg vízitehénként lebegtem.

Vasárnap este már járt finom halvacsora, amit Elene főzött, s hát isteni finom volt! 1 adagot ettünk meg ketten, 2000. Még ekkor segített nekünk Lulu leszervezni egy rokonukat a következő napi Nokanhui atoll túránkhoz.

A hétfői Nokanhui atoll túra jól kezdődött, napsütéssel, szép idővel. Ugyan kapitányunk kicsit késett értünk, mondjuk fél órát, amire azt hittük, hogy már el sem jön, de végül megérkezett. A szembe parton még felszedtünk 2 japán lányt, majd talán olyan fél óra volt az út az atollig. Hófehér homok, szuperkék víz, mindez a semmi közepén. Mutatós a javából.

A Kapitány

Nokanhui Atoll

A gond csak bő fél óra eltelte után adódott, amikor elkezdtek gyülemleni a felhők, s a kapitányunk is odacsónakozott hozzánk ezerrel, hogy uzsgyi van. Hát mondanom sem kell, nem lettem boldog a dologtól…sőt…szinte alig fotóztam valamit, annyi ötletem és tervem volt…romokba dőlt, mérges voltam. Azóta is az vagyok. Nem volt szép dolog ez az időjárástól..nagyon nem.

Ilot Brosse

Átdepózott minket egy Ilot Brosse nevű szigetre, ahol voltak fedett kis építmények. Tüzet rakott, halat sütött a japán lányoknak, mert befizettek rá. Nekünk se hal, se atoll, se napsütés. No meg se ruhák, hideg volt. De forró kávé jutott a tűz mellett és a legfontosabb dolog is.

A japán leányok is átal fagytak.

Visszaút előtt engesztelés képen (vagy pénzt várva érte) kaptam egy halat. Aminek örültem. No és még manta ráját és óriásteknőst is láttunk.

Ő a manta, nem a teknős

A sátrunk hálisten nem ázott csonttá, gyorsan behúztuk fedél alá, hogy hamarabb száradjon.

Mivel túl sok időnk maradt még aznapra, bestoppoltunk Vao-ba. Bár az időjárás nem javult, s fától fáig rohangáltunk, hogy kicsit meneküljünk az égszakadástól, a felfedezési vágyunk akkor is nagyobb volt.

Az eső alulról felfele esett, mint Forest Gump esetében. De azért elbattyogtunk a St Maurice partra.

Viszont este várt már újra a finom vacsora, de oly bohók és mohók voltunk, hogy nem készítettünk róla időben fotót…hupsz!!

Kert

Eső alatti elfoglaltság

Romantika a bányában

Fest

Bohócság

Eső

Sas

Viktor

Esőfelhők

Megint eső

Főnit megviselte a bánya...

Szervusztok!

Már egy ideje megkaptuk az információt, hogy a hétvégén egy hegyi futóverseny szerűség lesz, ami istenigazából nem a futóverseny mivolta, hanem az egyébként privát területek megnyitása miatt érdekes. Szóval a futóverseny privát területeken megy keresztül, amin most legálisan, a tulaj pisztollyal kapálózása nélkül át lehet haladni. Mivel az információ szerint ez a keleti parton lesz, úgy gondoltuk, hogy nem jutunk el közlekedési eszköz hiányában. Nade..úgy alakult, hogy munkatársunknak, Ivonak kölcsönadta a bányában dolgozó Tomasz nevű barátunk az autóját, hogy el tudjon jönni, s így mi meg el tudtunk Vele menni.

Szóval el is mentünk. Persze nem futni, csak nézelődni. Végigmentünk a rövidebbik útvonalon 11,8 km-en. A végére kicsit megáztunk, meg a folyóba is beleléptünk, de valahogy túléltük a dolgot.

A sallang helyett beszéljenek a fotók!

Mangrove

Futóverseny résztvevők

És megint

Életkép

Átkelés a folyón

Az időseknek is ment a dolog

Ebéd a folyóparton

Viktor megcsúszott

A dzsungelben

Köztünk vannak!

Hegymenet

Narancs

Tekereg

Zöld

Hálózat

Pálmák

Híd

Megint tekereg

Kópé

Gomba

Citrom

Banánkezdemények

Gyerekek

Ez is a banán

Banánvirág levél

Vasárnap főként a tengerparton punnyadtunk. Bár megpróbáltuk megkeresni a Green Valley nevezetű helyet Voh mellett, de a csapattársaink korántsem voltak olyan kitartóak és felfedező szelleműek, ezért túl hamar feladtuk a dolgot.

Mi

Ivo és Naval

Megcsúszott

Sajnos vasárnap estére Viktor megbetegedett, s nem tudott csatlakozni a hétfői északi túrához. Mivel nem szereti, ha osztoznak szenvedésében, ezért jobban örült, ha elmentem a fiúkkal Poumba és környékére.

Naval édesanyjának háza Poumban

Egy part északon

Fehér virág eső után

A fiúk előző napra említett felfedezőszellem hiánya végett nem lett túl izgalmas a túra, de azért láttunk egy-két helyet.

Tomasz konténere, amiben Viktorral lakhattunk (mosás utáni teregetős kép) +Karib-tenger kalózai és a lábam

Reggel

Kerámiapók

Andreas koncertje, aki dán és hegedűs

Biliárd

Foci

Ping-pong

Fények a konténervárosban

Lemegy

Sor

Épül

Szünet

Akrobatik

Tenger