Reggel 8-kor volt a találka az egyik hotelnél. Épp köszöntünk egy urugay-i lánynak, aki velünk tart ma, s közölte, hogy óóó vannak itt még magyarok, ott ül egy az asztalnál, ő magyar. Oda is rohantunk, s fennhangon magyarul bombáztuk azonnal:D Zsófi, aki Zolival a párjával utazza körbe a világot. Már 1 éve úton vannak, bejárták Dél-Ázsiát és környékét. Elég izgalmas sztorijaik vannak! Megbeszéltük, hogy még igyekszünk aznap összefutni a barlangtúra után.
A barlangosok irodája mellett láthattunk egy rakás kiterített kavát, meg ezt-azt.
Sajnos a nap igen esősnek látszott, amivel vannak kicsit fenntartásaim, hisz a barlangban patak csordogál végig egyébként. Na de majd meglátjuk…
Egy dzsungelben lévő faluig kb 1 órás kocsikázás vezetett, nem épp terepjáróval, szóval zötyögős volt, de nem akadtunk el.
A faluból egy bő fél órás séta vezetett egy másik faluig, ahonnan igazából megindultunk. Útközben volt szép bambuszhíd.
Itt vettem észre, hogy az egyik srácnak Koniambo-s hátizsákja van. Oda is mentem megkérdezni és tényleg a bányából való volt. Hongkongi volt és egyébként ausztrál is. Mérnökként dolgozott. Viccesmókás, kicsi a világ.
Már itt átváltottam inkább a neoprén búvárcipőmre, ami majd később kiderül, hogy nagy hiba volt.
Ebből a faluból legalább 1,5 órás dzsungeljárás vezetett a barlangig. Sárdagonya! És elkerülhetetlen volt, hogy a helyiek agyaggal bohócnak fessenek bennünket.
A hatalmas barlangszájat elfedte a burjánzó dzsungel és emellett gyanús vízesés szerű hangok jöttek a szájból…én már előre gondoltam, hogy ez esős időben nem egy csermely lesz, mint amiről szó volt alapból. Hát nem is az volt…
A barlangból nem sokat élveztem, inkább kicsit civódás volt végigvergődni egy sebes folyón, de Viktor nagyon élvezte! Ő kicsit kalandszelleműbb :D
Velünk nem volt gond, meg pár másik sráccal sem, de volt ott egy-két totál tapasztalatlan emberke, akit nem szabad ilyen körülmények közé bedobni, de túlélték.
Volt vicces Koniambo forever fotó és romantikázás is.
Koniambo forever
A helyi túravezető brigád úgy döntött, hogy a túra további kanyonozós, folyóval sodródós részét nem folytatjuk a víz emelkedése végett. Szóval ment a mászás vissza a sárdagonyán.
A faluban kávé és gyümölcs várt minket, életem legfinomabb, legédesebb grapefruit-ja volt.
A városba visszaérve kiszúrtuk a magyar srácokat, meg is beszéltünk egy esti kavát, de Ők végül nem találták meg a helyet.
A kava bárban most már sült denevér is porondon volt. Nem ízlett egyikünknek sem, valahogy a kutyára asszociáltam és nem finom.
Ja igen, és visszatérve a napközbeni problémára a búvárcipővel. Mivel nagyságrendileg 3 számmal kisebb a lábamnál, ezért eléggé nyomorogtak benne órákon át a nagylábujjaim. Ami még nem is lenne gond, de a víz is állt bennük, s valahogy ez a két hatás együtt azt eredményezte, hogy nagyon megnyomódtak a körmök, s víz is gyűlt alattuk, mozognak és fájnak, mint a fene…
De túléltük...
