Kicsekkolás után meg is indultunk Blacktownnak. Bő fél óra alatt el is értük a központi pályaudvart, volt benne 500 m gyaloglás is kb. Először úgy gondoltuk, hogy csomagmegőrzőbe letesszük a motyót és sétálunk egyet, de a fejenként 10 dolláros ár nem győzött meg minket erről, s hagytuk a pitlibe. Szóval el is csíptünk egy vonatot Blacktownba, ami nagyjából 45 perces út volt. Szép kis külvárosi rész, s itt már várt is minket Dénes, s autóval el is vitt a St.Patrick Plébániára. Itt ebéddel fogadtak. Az ebéd mellé megbeszélésre került az is, hogy eltölthetünk itt pár napot egy külön kis lakórészben. Ebéd után ellátogattunk Dénessel a St.Elizabeth öregotthonba (magyarok lakják), ahol megnézhettük a templomot és a kis magyar múzeumot is, ami nagyon szép. Nagyon furcsa volt, hogy itt messzi földön van olyan hely, ahol minden magyarul van kiírva.

Visszatértünk a plébániára. 4 órakor teáztunk egyet Peterrel a plébánossal, aki nagyon szimpatikus, s egyébként olasz/ír a vacsora pedig 7 órakor következett, magyar pálinka és finom bor társaságában.

Hát jelenleg nem túl stresszes az életünk :)

A repülőnk elméletileg 8.55-kor indult reggel, gyakorlatilag meg késett kicsit. Mivel az argentin nemzeti légitársaság járatára (Aerolineas Argentinas) sikerült anno jegyet venni olcsósága végett (fejenként 30e HUF), ezért meg sem lepődtünk, mert itt mindenki azt mondta, hogy: „Ó ezek argentinok, akkor még délután sem indultok el innen.”

Nagyjából 6-kor már kint voltunk a reptéren, ahogy hasonszőrű ’útitársunk’ Judit is. Jókat mosolyogtunk, hogy ő mennyire más jellegűen élte meg a saját maga 3 hónapját. Sokkal több kedves, segítőkész emberrel találkozott és hát nyílván ezerszer annyit gyalogolt és stoppolt, amíg mi Betsibe meresztettük popóinkat.

A becsekkolással semmi gond nem volt az égvilágon. Pár perccel 9 után felszállt a gép egy darabban. Még reggeli is járt a fedélzeten, kávéval, teával, juice-zal. Meg is lepődtünk. Kellemes zenét lehetett fülhallgatóból hallgatni (pontosabban kb 15 csatorna volt, mindenféle irányzattal). A komolyzenei mellett rekedtem: Debussy, keringő, Für Elise, Tavasz stb. Sydneybe 10:45-re értünk helyi idő szerint.

Az országba való belépéssel csodák csodájára semmi gond nem akadt így, hogy Aucklandből jöttünk. Semmilyen kagylót nem vettek el, 3. országba szóló repjegyet és szállásfoglalást sem kértek. Szóval minden, mint a karikacsapás. Jómagam meg is lepődtem.

Az időjárás kellemesen volt meleg, talán 25 fok körül napon. Nekiálltunk transzfert keresni. Végül egy shuttle bus fejenként 15 dollárért vitt el minket ajtóig a Bondi Beachre. Persze előtte még mindenki mást kitett a belvárosban és környékén, miáltal kaptunk egy kis Sydney városnézést.

Bondi Beach

A Noah’s Bondi Beach backpacker szállás nem volt olyan jóféle, mint ahogy a neten nézett ki. Alagsori relative pukkant szobát kaptunk belsőudvari ablakkal. Persze ezek mind nem zavartak minket, de a hangos fiatalok már inkább hajnalban. Megérkezés után egész nap sétáltunk. Sajnos az árak nem éppen karcsúsága végett a Mekiben ettünk, de legalább működött itt a net.

Valamilyen isteni sugallat folytán leltünk a neten pár helyi magyar e-mail címet, s így leltünk reá Lédeczi Dénes lelkész úrra, kinek írván rögvest választ is kaptunk, s meg is beszéltük következő napi találkánkat Blacktown városrészben (Nyugat-Sydney).

E napon még vicces mókás véletlenként összefutottunk Bondi Beachen hamiltoni barátainkkal a parton sétálva és betértünk egy félig magyar cukrászdába, ahol épp nem volt magyar személyzet, de Dobos torta igen.

főváros: Canberra

időzóna: GMT +10.00 (Sydney), de Perth még csak GMT + 8.00

hivatalos fizetőeszköz: AUD (kb 220 HUF)

Azt mondják, hogy itt meleg van, mindig. Hazudtak.. :)

Jé ez a mai nap! Egyelőre Viktor itt horkol mellettem, miközben írogatok. Nagyságrendileg 15 órát aludtam, tehát Viktor már a 16.-ban jár. Holnap meg már el is repülünk!

Összességében ma is folytattuk a tegnapit: jacuzzi, medence. Ez meg lett spékelve egy kis bepakolással és szanálással. Pl a bakancsomat ott hagytam, hátha valakinek jó lesz.

Hát gyakorlatilag ez volt Új-Zéland számunkra, 3 hónap és reggel váltunk egy kontinenst.

Hajnal 4 fele minden alvás finomsága nélkül elindultunk Aucklandbe, hogy reggel már az autóvásáron kezdhessünk. 6 körül napkeltével meg is érkeztünk a lóversenypályához, a placc pedig 8 magasságában nyitott. Szépen kiírtuk a kis cetliket, no meg az 1700-as árat. Sajna mivel holtszezon van, nincs backpacker, aki ilyen típusú autót akarna venni télire. így bőven félár alatt hirdettük meg, remélve valaki elviszi.

Elsőre egy amolyan cigányforma kereskedő talált be minket, körözgetésével idegesítve egy 900-as árajánlat mellett. Nem köszi, max majd később…

Másodkörben arabforma ember. Még az autópályára is kiment, amitől már ideggörcsöt kaptam, s ippeghogy nem küldtem el melegebbre. 1200-zal erősködött, de mondtuk: nincs apelláta, 1500 alatt nem viszi. Persze jött 1300, 1400…de nem. Kemény színjátékot vettünk fel. Én voltam a zsidó kufárasszony, Viktor meg a mérges, aki nem enged a 48-ból. Nagy lazaság volt, pont tojtunk az egészre, mondtuk neki, hogy el lehet menni, nem adjuk oda. És csodák csodájára el is értük nála az 1500-öt, amin később jót nevettük, de ott még a színjátékot folytattuk:P No meg elhozott minket ide a reptér közelébe is kisebb bénázások közepette ( mert neki hatalmas a helyismerete…de nem). Betsi elgurulásakor ugyan majdnem bőgtem, de végül is jó kezekben lesz.

Az itteni szállásunk meg elég király! 56 dollárt egy double room, az udvaron medence és jacuzzi. Na találjátok ki mit csináltunk délután? Igen-igen medence, majd jacuzzi és így felváltva. Persze a medencét szigorúan neoprénben, mert hát végül itt is beköszöntött az ősz és elég hűs az idő. De a jacuzzi az forró :) No meg a Johannisberg Riesling bor, amit már-már rituálisan mindig veszünk.

Úgy véltem, hogy így az utolsó napokban még egy utolsó programként kihagyhatatlanná minősült a legkedvesebb filmem egyik forgatási helyszínének a becserkészése. Egészen pontosan a The piano-ról van szó (Azaz Zongoralecke). A Karekare Beach az, ahol letették a parton a zongorát, mely az alábbi híres képsoron figyelhető meg.

Sajnálatos módon remake-t nem készítettünk, mert 1. nem volt nálunk zongora 2. nem tudok zongorát utánozni, de azért megtekinthető a helyszín több szemszögből is.

No meg volt ingyen kempingezési lehetőség is…végre valahol. Szép zöld, pálmafás, patakos placc kedvenc tui madarunk csiporgásával meghintve.

Sajna Viktorunk kicsit megfázott, így e két napon többnyire csak fekvés és alvás volt programon. No de azért még hétfőn leesett egy finom marhapöci magyar módra, hogy nehogy hamar elmúljon a gulyás utáni élvezet. Isteni lett! Még jó, hogy úgy csináltam, ahogy anyukám :)

Mostanra már állandószerűen sikerült felfáznom. 1-2 havonta visszajön és már elegem van belőle. Ennek tiszteletére beleültem egy dobozba, mert az úgy menő.

És dobozból kártyáztunk..

No meg szombaton összedobtunk egy gulyást….nyami!!!!!!!!!!!!!!

E napon látogatást tettünk az állatkertben. Sajnos kivi ugyan itt nem volt, de volt helyette nagyon sok kedves állatka. Több olyan is, amit még eddig sosem láttunk, mint például a szerelemmadarak, nagy szürke bigyulamadarak (nem tudom név), hiénára hasonlító pöttyös vad cica-kutyák (nem tudom név).

Lovebirds

Nagy szürke bigyulamadarak

Pöttyös kutyacicák

Voltak rikoltozó kacsára hasonító lények is (valamilyen helyi kacsafajta), akiket egyébként már Milfordon lencsevégre kaptam a természetben. Szintén Milfordon látott kócsagszerű madárka is, fekete hattyúk is. No meg a zsiráfok itt úgy futnak, hogy hejjde húde és kicsit zakkant gyerekzebrát is láttunk. Ésatöbbi ésatöbbi :)

Kócsagszerű madárka

Fekete hattyú

Galambszerű valami

Koru

Piros levél

Raglan Hamilton közelében található kb 40 kilométerre az óceánparton. Ez itt a helyi menő szörfös rész. Gondoltuk elnézünk oda, kint alszunk és hasítunk egyet a hullámokon is. Addig minden jól sikerült, hogy elnéztünk oda, de sajnos alvóhelyet már nem találtunk. Hiába jelölt a térkép sátorjelecskéket, de minden tiltva volt élőben. Az egész partszakasz egy nagy tilos a kempingezés rész volt… így maradt nekünk a nézelődés, pár szép fotó és egy kis borozgatás a part mellett.

Bár a lakás nem olyan, mint az előző fernhilli kilátási és csöndességi szempontokból, de tökéletesen megteszi. Sajnos átlagosan hajnal 4-ig randalíroznak a helyi fiatalok, no meg a diszkózene.

Hamilton egyébként szimpatikus város, vagyis ezerszer szimpatikusabb, mint Auckland. Sokkal kisebb, sokkal kevesebb emberrel, kevesebb óriási épülettel és az autópálya se a házak alatt megy el. A főutcán ingyen internettel, illetve a könyvtárban is. A könyvtárban egyébként találtam egy magyar-angol szótárat, amit ki is szerettem volna venni, s ezen oknál fogva beléptem. Tehát az már oké, hogy helyi könyvtár tag lettem, de sajnos végül a szótárat nem vehettem ki, mert csak helyben olvasásra volt. Kérdem én: vajon évente hány magyar jön be Hamiltonba helyben olvasni magyar-angol szótárat? Erősen tendálhat a nullához ez a szám.

Új ház, új kilátással..

Csodák csodájára semmilyen lyukat nem lelt Viktorunk a hűtőtartályon. S szivárgás sem jelentkezett és még működött is. Szóval ez valami hatalmas mágia…nem jött rá mi lehetett a dolog. Csoda történt, s meneteltünk is Auckland felé.

Aucklandben nem igazán tartózkodtunk sokat, mert a felhőkarcolók és dokkok látványa igen hamar elzavart minket innen. Viszont találtunk alpinistákat igencsak kihosszított ablakmosó felszereléssel.

Egészen Hamiltonig meg sem álltunk.

Valamilyen női megérzés folytán felébredtem a nappal együtt 6 óra körül, s ki is ültem az anyósülésre. Nem telt el 2 perc, s mellém is állt a helyi ranger, hogy van 5 percünk eltűnni mielőtt megbüntet. Szóval korai kelés volt nagy szerencsénkre!

Még a napfelkeltét is megcsodáltuk Cooks Beachen.

Frissen és üdén elindultunk a Cathedral Cove-hoz. Ide egy bő 40 perces séta vezetett sárga madárkával kövezve utunkat, s remek kilátással.

A hely gyönyörű volt. Mi épp dagálykor érkeztünk, ezért átal nem sétáltunk a boltíven. No meg ki is volt tapétázva kőomlás táblával (csak, hogy könnyebben lehessen értelmes fotót készíteni…pff). Persze Viktor ruhástul nyakig bemászott a háborgó vízbe a fotója kedvéért.

A visszaséta után újra megpróbálkoztunk a Hot water beach-csel, de e nap se volt szerencsénk a vízjárással, így maradt a szörfözés (túl soká lett volna dagály délután).

Megindultunk Auckland irányába, de még nem közvetlen oda. Egy 30 km-es átvágó utat választottunk a hegyen. No igen, s én vezettem…túléltük! Edzésnek nem utolsó kanyar kanyar hátán, meredély, s keskeny útszélesség. De a végére fel is forrt a Betsi, ami elvileg nem az én hibám :( Szóval volt egy kis kényszerpihenő…többször is, de helyrejött.

Miranda magasságában nagyon király, igencsak kihasznált hivatalos ingyen kecóhelyet leltünk, de nem maradtunk itt.

Viszont kicsit később, egy naplementés tehénfotó kedvéért lett egy kis galiba. Ahogy a fotót követően tolatott vissza Viktor az útra, kicsit betolatott a vízelvezetőbe, s nem vette észre, hogy volt ott egy beton csatorna részegység, amin fenn akadt a Betsi. Látszatra úgy tűnt, hogy kilyukadt a hűtőnk, szép mennyiség el is folyt. Elgurultunk az Orore Point Holiday Parkig, hogy javításokat végezzünk reggel. Pontosabban Viktor végezzen.

Az ominózus tehénfotó

Reggel nekiindultunk az óceánpartnak Tauranga irányában. Ugyan Taurangában egy kisebb elkavargás és vízforrás következett be, de ettől még kiverekedtük magunkat a szörfös partra és hát nem átallottunk által kelni a hullámokon. Miután túlestünk a szörfözésen és Betsi is összeszedte magát, megindultunk a Coromandel-félszigetnek. Itt elvileg sok szép dolog vár minket.

Gyakorlatilag e nap meg sem álltunk a Hot water beach nevű helyig, ami arról híres, hogy apálykor, ha adott helyen gödröt ásol a homokba, termálvíz törik fel, s nagyon kellemes kis medencében ücsöröghetsz, hát ha még keveredik is az óceán vizével.

Sajnos mi épp dagálykor érkeztünk, így csak egy kis sétálás maradt és a szörfös fiúk nézegetése aznapra. Gondoltuk majd holnap!

Mivel errefele nem lehetett kecózni, ezért elmentünk kicsit arrébb a Cooks Beachre (ahol szintén nem lehetett..).

A kellemes megébredés után egyből repesztettünk is Waiotapuba, amit már izgatottan vártam. Még a belépés előtt ingyen megtekinthetőek a bugyogó sármedencék. Tetszetősek és büdik. Bár nem olyan csodaszépek, mint egy-egy esőzés után, de nekem így is tetszenek. (Megtekinthető a saját fotónk és a hivatalos kirakott (esőzés utáni) kép is.)

32,5 dollár volt fejenként a felnőtt belépő. Ami igazából soknak tűnik, de mivel ez kicsit messzebb van Rotoruától, ezért kicsit olcsóbb is és összességében a katalógusok alapján ez tűnt a legszebbnek.

Champagne pool

Zöld víz

Kénes

Pokol

Pár

Színek

Felülről

Áramlás

Jön a gőz

Waiotapuban nem csalódtam, gyönyörű! Annyira él, és annyira színes. Összesen, amin nagyot nevettünk az a Lady Knox Geyser, ami minden nap 10:15-re van kiírva. Na kérlek szépen: konkrétan valamilyen érdekes állagú szappant dobnak bele, egy amolyan zacskónyit és ettől törik ki…egyébként videóztam is, teljesen jól néz ki, csak valahogy jobbszeretem a természetes körülményeket.

A gejzír után visszamentünk még a termál földre megnézni, ami reggel kimaradt. Sajna már több volt a turista, mint reggel.

Feltűnt, hogy elődeink bejelöltek a térképen egy Kerosene Creek nevű részegységet. Itt volt a közelben, s javaslatomra el is indultunk oda megnézni, hogy vajon mi lehet! Hosszú vacak föld út vezetett a helyre, ami Viktor nem dobta fel. Ellenben amikor odaértünk és konstatáltuk, hogy milyen hely is ez, akkor már egyből jóóó kedv kerekedett! :) Termálpatak folyik végig a részen kicsit arrébb tavacskává duzzadva. Hálisten kevésbé ismert hely ez, de azért voltak emberek. Első körben a patakban néztünk egy kis vízeséses részt, ahol punnyadtunk és bohóckodtunk.

Majd később a tóhoz is átmentünk.

Istencsászár volt az egész! Nagyon élveztük, hogy ilyen kincset leltünk.

Visszamentünk Rotoruába elmaradt képeslapokat feladni és már ideje is volt szállóhelyet keresni magunknak. Manupiruát néztük ki magunknak, ahol elvileg a térkép forró medencéket jelölt újfent. Ugyan ezeket nem sikerült megtalálni, de helyette találtunk egy kellemes tóparti részt, ahol pár helyi horgonyzott vitorlással. Nagyon kellemes kis környezet, kedves emberekkel, akik még reggel a forró vizet is megmutatták volna, merre van, de azt végül kihagytuk, mert eleget vizeztünk már.

Úgy döntöttünk, hogy a Húsvéti Ünnepeket Rotorua környékén töltjük, majd Auckland felé csinálunk egy kisebb kört.

Reggeli

Rotoruáig csak Tirauban álltunk meg, hogy megérdeklődjem az info centerben, mennyiért vesztegetnek egy hobbitfalva nézést. Valami olyan horribilis fejenként 70 dolláros összeget mondtak, hogy tisztelettel kihagytuk az ex-hobbitkunyhókat. Kösziköszi! Egyébként Hobbiton a becses neve, neten lehet nézegetni, úgy olcsóbb. Tirau egyik nevezetessége egyébként, hogy a sok unatkozó üzlettulaj bádogszerű valamiből épít magának az épületeire, épületei köré állatfigurát: óriás kutya stb. Sok az idejük :)

Mivel viszonylag későn értünk már le Rotoruába, ezért e nap már semmi extrába nem kezdtünk. Megvizslattuk a visitor centert, ahol rengeteg katalógust gubáztunk össze, majd elindultunk alvóhelyet keresni. Következő napra a Waiotapu termál vidéket néztem ki programnak, ezért az e hely közelében lévő Waikite Valley-ra mutató sátorjelecskét céloztuk meg. Útközben minden gőzölgő tájak csodája. Persze szokás szerint a sátorjelecskének élőben nyoma sem volt, csak egy iskolát találtunk, kinyitott kapuval. Szóval begurultunk a rugby pályára és itt is maradtunk éjszakára. Hálistennek a kutya sem zavart minket egy biciklizgető pici gyereken kívül (de ő nem zavart), teljesen király éjszaka volt :)

Javaslatomra korán kelés van programon, hogy nyitásra odaérjünk Waiotapuba. A gejzír kitörése minden nap 10:15-re van kiírva (az óraátállítást is követi a gejzír, tudni illik kedves geológus kollegák:P).

Reggeli ébredés után a Huka vízeséssel kezdtünk. Elég király hely! A folyószakasz beszűkül 2 sziklafal közé, itt már háborog a víz, mint az isten nyila, majd kiömlik a végén meglehetősen gyorsan és hatalmas mennyiségben. Elsétálgattunk körülötte, tetszett.

Volt egy kis útelterelés, ami miatt kicsit fentebbről is megcsodálhattuk eme ’turbinát’.

A következő terv az volt, hogy már meg is indulunk Hamiltonnal, de végül még itt Taupoban pont útba esett a Craters of the Moon (micsoda turistacsalogató marketing) nevezetű hely, ahol kigőzölgések, kráterek, kén és bugyogó iszap van. Tudni illik, hogy ez a régió igen aktív geológiailag, egy merő termálvidék kitudja hány száz négyzetkilométeren. Viszont sajnos ez a holdkráteres részegység igen halott volt a híréhez és az elképzelésekhez képest. Nem is vittük túlzásba a fotózást. Egyébként azt hiszem 6 dollárt kértek fejenként.

Ezt követően meg is indultunk Hamiltonnak, ahol leltünk tavat, szép folyót sétánnyal és összességében is szimpatikusabb, mint a nagyvárások, pedig ez sem olyan csoffadt.

Az estét a helyi motorcampben töltöttük 35 dollárért.

Kocsikázás, kocsikázás, kocsikázás és megállapítottuk, hogy a déli sziget sokkalta szebb tájügyileg és igazából Taupo-ig kiemelt látványosságot sem leltünk.

Útközben elmentünk a vulkán mellett (Tongariro Nemzeti Park), de sajnos felhős, ködös idő volt, így még a körvonalát sem nagyon láttuk.

Taupoban viszont van ingyen kemping a Huka Falls Roadon a folyó partján! És szép is.

Úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk Wellingtont, mert nem sok lehetőséget találtunk itt, ami itt tartott volna minket. De elmenet előtt még benéztünk a Te Papa múzeumba. Az állatkert lett volna tervben, de eső kerekedett és szél. A Te Papa egy több szintes ingyenes (mint itt kb az összes múzeum) hely. Rengeteg energia és pénz van a helyben, igazán jól sikerült. Annyi minden van itt, hogy fél élet nem lenne elég tüzetesen végignézni, így beszámolni se nagyon tudok róla. Érdemes megnézni a honlapot: www.tepapa.govt.nz

Volt egy rész, ahol  volt egy kör alapú érintőképernyős (igazából csak kivetített kép, amit elég volt a levegőben érintgetni, nekem új! ) asztal. Zenét lehetett rajta alkotni a részegységek megérintésével. Aktivizáltuk is magunkat azonnal, király volt!

Este már nem indultunk neki a nagy utazásnak, de még megpróbáltuk megkeresni Bree-t (újabb LOTR forgatási helyszín), sajnos kevés sikerrel. Ahova a térkép jelöli, ott nincs. Valószínűleg a Miramar stúdióban van.

Szombaton, gyakorlatilag már az első napunkon, igen hamar kimenekültünk a külvárosba, ami itt az óceánpart természetesebbik, dokk-mentes fele. Leltünk nyugodalmasabb helyeket, s király szörfös partot is. No meg ippeghogycsak majdnem használt neoprén olcsóért, de az végül ott maradt.

Wellingtonról igazából az utazóknak szánt aktualitásokról számolnék be így hirtelenjében:

1. ingyen szállás / drágább szállás

Ingyen szállás kategóriánk első helyezettjének az óceánpart egy kis út melletti részét jelölném meg, mely félig-meddig bokrokkal eldugott, ugyan nem kiemelt panoráma kilátással, de pont jó: 132 The Esplanade házzal szemben lévő kis parkolónál kell lekanyarodni a tenger felé (Houghton Bay mellett). Minket itt összességében a pár nap alatt kutya sem zavart – na jó, kutya néha jött-.  2. helyezett a populárisabb, Little Karaka Bay helyen található, backpackerek által sűrűn lakott placc, szintén az óceánparton, bár zajosabb helyen és közelebb a kikötőkhöz. (50 méterre publikus zuhany és wc, mely sötétedésig nyitva). A pezsgő belvárost kedvelőknek pedig a Dixon és Victoria sarkon található fizető parkolót említeném. Ugyan koszos és zajos és nagy eséllyel körbepisilik az autódat (itt már nem a kutyák), de ha kora este érkezel, akkor 3 dollárt kér el az ázsiai fickó, aki fehér autójában üldögél ott (ha kicsit korábban érkezel, akkor 6-ot), viszont, ha elég későn érkezel, akkor már nem lesz ott és kb reggel 10-ig ingyen parkolsz. Egyébként napközben 3 dollár/óra. És emellé tudni illik, hogy az egész belváros fizetőövezet, ahol nem az, ott meg csak a lakók parkolhatnak engedéllyel. Külvárosban kicsit jobb a helyzet, de sok helyen csak lakóknak engedélyezett szintén.

A fizetős részlegen a város mellett lévő motor inn/home felelt meg számunkra 46 dolláros áron (az első éjszaka erejéig). Itt legalább van zöld placc már. A sorban őt a Rowena’s Lodge (Brougham 115) követi, ahol ugyan nem aludtunk, de az egyetlen városi hely, ahol az udvaron vannak sátorhelyek és autóval is hesszelhetsz. Amikor mi odamentünk elég teltházas volt, de összességében szimpatikus. A többi szálló, amit megnéztünk nem tetszett. Utolsó helyre marad az 50 dolláros motorhome a kikötőben.

2. Internet

Az északi szigeten gyakorlatilag még egyetlen McDonaldsban sem működött az Internet a gépemen. Nem tudom miért, nekem úgy tűnik, hogy az ő szerverükkel van a gond, nem a gépemmel. A déli féltekén nem volt ilyen gondunk.

Wellington központi részén ingyen Wifi van az utcán. Egyébként meg a Matterhorn nevű étterembe ültünk még be egy teára (vajon miért pont oda?:)), nekik szintén van free wifijük.

A Te Papa múzeumban is ingyen Internet van.

3. Étkezés

Nem igazán étkeztünk olyan helyen, amit érdemes lenne megemlíteni. Van sok szupermarket.

4. Fürdés

2 helyen találtunk public zuhanyzót a parton: Evans Bay Parade 405 és Balaena Bay. Estig nyitva vannak és kellemesen lehet strandolni is, bár a víz igen hideg volt.

5. Látványosságok

Ha kimentek a legdélnyugatibb csücsökbe (Owhiro Bay), ott már egészen természetes a táj. Állítólag lehet delfineket is látni néha, ki is van téve a megfigyelő lap. Továbbmegy egy négykerekes út is (Owhiro Bay Parade).
 *Az állatkertben van kiwi! (nem mentünk el végül) *A Te Papa múzeumot érdemes megnézni és ingyen van. *Elvileg van király filmes stúdió is a Miramar kerületben és úgy tudom az is ingyen. *A város közepén van egy kedves kis ’felvonó’ is, ami nagyjából a mi Budavári Siklónk. *Az egész városon átmegy egy sétaút az óceánig. * Van egy uszoda közvetlen az óceánparton, az Oriental Parade 139 (Freyberg) helyen.

Szörf: Lyall Bay (reptér mellett)

Összességében nem sok mindent néztünk meg, mert inkább a természetben voltunk.

Te Papa

Lyellből hip-hop Nelsonba is értünk. Nelson előtt Viktor megállt szép rémromot fotózni, amihez közel még egy fullos szőlőlevet is vettünk egy borászattól (becsületkasszás volt, 5 dollár és isteni finom). (Rémrom az előző bejegyzésben látható.)

Nelsonon is csak huss átrobogtunk gyakorlatilag, illetve megálltunk még Viktor régi szakács ismerősét kutatni a netet kevés sikerrel. Javaslatom alapján a Charlotte Roadon vágtuk le az utat Pictonig, ami ugyan hosszra rövidebbnek tűnt, de időre nem nyert, mert olyan kanyargós volt, hogy hajjaj! Ellenben szép és lehetett látni egy szeletet a Malborough Sounds fjordjaiból (illetve lehet, itt még máshogy hívják, de a lényeg, hogy fjord). Pictonban berobogtunk kompjegyet venni, amit 220 dollárért sikerült abszolválni a Bluebridgenél (ebből 110 volt a kocsi és 55 a felnőtt jegy per fő). Este 7-kor indult, 6-ig kellett becsekkolni, szóval még akadt 1-2 óránk itt eltöltendőn. Vacsiztunk egy adag sushit a parton, sétáltunk, s el is ment az idő.

Picton

A kompút kellemes volt, az elején még pont világos volt, s lehetett 1-2 fotót csinálni a naplementében a fjordok közt.

Hamar besötétedett, be is vonultunk. Vacsoráztunk egyet, óriási adagot kaptunk. Valamikor fél 11 tájt értünk Wellingtonban. Mentünk egy kört, hátha valamelyik budget szálláshelyen akad még recepció, de nem jártunk sikerrel. A közvetlen a kikötő mellett lévő motorhome pedig botrányosan zajos helyen van: autópálya, kikötő, bulizó ifjúság 50 dolláros helypénzért. Ötletnek kiváló, hisz valakinek ez megfelelő, sok lakókocsi volt bent, de mi a csönd és természet hívei vagyunk. Kimentünk a legközelebb lévő motorkempingbe, ami már kicsit barátibb volt. Felvertük az ügyeletes bácsit, beálltunk a helyünkre, s ugyan itt sem volt síri csönd, mert közel az autópálya, de még mindig sokkal kellemesebb és 46 dollár.

A kellemes ébredés után a szép zöld placcon megindultunk Hokitikának. Az útikönyv szerint ez nagy jáde központ. Sétáltunk egyet, s szereztem is olcsóért jádét (5 dollár). Ami igazából semmi a 100 dolláros motyókhoz képest. A séta után úgy döntöttünk neki fogunk jádét vadászni a folyó parton. Tonnányi követ szedtünk össze, közöttük igen sok féldrágakőnek tűnő szépen csillogó izével (igazi geológus megfogalmazás..). A háromnegyed tonnányira ráfogtuk, hogy jáde (amiről később nagyjából rájöttünk, hogy nem az, csak kő.. gondolom gránit, ahogy áltb minden kő az, amit én találok). Miután elértük az egy tonnát és bedobozoltuk (úgy gondoltuk, majd jól megtörjük kalapáccsal később), elindultunk tovább.

Koru

Greymouthban igazából nem csináltunk semmi izgalmasat ebédelésen kívül.

Kinéztem az útikönyvben valamiféle palacsinta sziklákat, amihez kicsit tovább kellett itt menni. Punakaikiben voltak és megérte elmenni oda. Igazából ingyen is volt és nagyon király hely. Szép látványt nyújtanak ezek a formációk, mindenféle beszakadt barlangok és felcsapó hullámok, no meg szivárvány is. Szóval szép!

Itt még fagyiztunk egyet, ami merész húzás, mert Viktorral veszélyes. Ha nem ízlik neki, mérges lesz, de ez most kivételesen finom volt!

Ennyi maradt a cukrászdából a legutóbbi rossz ízű fagylalt után..:)

Innen megindultunk Nelsonnak. Lyellig jutottunk a szokásos típusú kempingbe. Útközben volt szép folyókanyarulat, amihez nagylátószög kellett volna, na de nekünk olyan nincsen most sajnos.

A reggelizésemet igen hamar berekesztettem, mert egy idő után több homoki légy volt a kezem körül, mint eleség (persze akár őket is megehetném, annyi van), ami kissé idegesítő volt, s mihamarabb útnak álltunk a nyugati partra, ami már egész közel volt.

Utunk során találtunk azért pár szép vízesést, bár megközelíteni nem tudtuk őket.

A nyugati parton akadt bőven kilátási lehetőség, ha épp nem takarta el az erdő. A Tasmán-tenger pedig meglepően csöndes és nyugodt volt hírével ellentétben.

Ez a nap a gleccserekről szólt főként. Bár sajnos egyiket sem hódítottuk meg pénz és felszerelés hiányában, de úgy döntöttünk még visszajövünk. S mivel a Cookot sem másztuk meg, ezért is vissza kell!

A fox gleccser parkolójában Viktor érdekes ’dolgot’ talált. Egy kea párt, ahogy szeretgették egymást. Hát már mióta vágytam rá, hogy végre találjak keákat!!! Milfordon is csak őket kerestem, erre itt akadt 2, azaz kettő is belőlük!! Imádnivalóak!

Visszatérve a hegyekhez, kinéztem egy Copland Track nevű hegyen-völgyön átmenő utat, ami még a gleccserek előtti útszakaszról indul el és egészen átmegy Aoraki -ig(Mount Cook), akad itt minden: forró medencék útközben, hágóvasas-jégcsákányos gerincáttörés és gleccsertúra, mi csak szemnek, s szájnak ingere. Szóval a közeljövőre ez is tervbe van véve!!

A gleccserek messziről való nézegetése után megindultunk a főúton egy kinézett szálláshelyig, ami jóval arrébb volt még, de világosban sikerült megérkezni ide, név szerint a Mahinapua-tó partján a már megszokott 6 dolláros helyre. Szép zöld gyep, szép nem zöld tó, naplemente, no és a wekák.

Amikor megláttam őket, akkor még nem tudtam, hogy wekák, csak rövid csőrű dagadt kiwiknek tűntek. De következő nap sikerült egy infóközpontban Punakaikiben megtudnom, hogy ezek helyi kuriózum madarak. Félénkek ugyan, de mégis odamennek mindenhez, s a csillogó tárgyakat becsórják. Bár nekünk akkor is csak dagadt csőrtelen kiwik lesznek, de kedvesek. Szóval ma megismerhettünk 2 fajta helyi madárkát is.

E nap döntöttünk úgy, hogy nekivágunk a vadészaknak végre. A sok-sok McDonald’s-os internet cetlinket odaadtuk az ifjú német turista lányoknak, hogy örüljenek.

Wanaka

Mivel Betsi mostanában már jól volt, így nem tettünk kerülőutat, hanem egyenesen átvágtunk Wanakába a Crown Range-n keresztül. Nem időztünk a környéken most semmit, s nem is itt aludtunk végül, hanem mentünk sötétedésig, sőt még kicsit utána is. Útközben felhős, szürkés, párás idő, hegyeket bekebelező felhők, s csobogó kanyonok látványa fogadott minket, amik természetesen 1-1 fotót megértek.

Wanaka-tó fölött már megindult az esőerdős környezet, mint Milfordon. Az út teljesen hasonló volt, mint a fjordoknál. Sajnos az út közbeni vízeséseket kihagytuk a sötét miatt és következő nap már vissza nem fordultunk értük. Szállást egy Pleasant Flat nevű szokásos 6 dolláros kempinghelyen leltünk megannyi homoki légy környezetében az esőerdőben.

27.-én nekivágtunk északnak.

Egyébként, hogy még véletlenül se maradjon ki, egyik éjjel fent aludtunk a Moke Lake-nél. Itt is elkértek összesen 14,20 dollárt. Szép hely, de a nyugalom megtörése érdekében itt is pont építési munkálatokat folytattak.

Csónakjavítási munkálat