A reggelizésemet igen hamar berekesztettem, mert egy idő után több homoki légy volt a kezem körül, mint eleség (persze akár őket is megehetném, annyi van), ami kissé idegesítő volt, s mihamarabb útnak álltunk a nyugati partra, ami már egész közel volt.

Utunk során találtunk azért pár szép vízesést, bár megközelíteni nem tudtuk őket.

A nyugati parton akadt bőven kilátási lehetőség, ha épp nem takarta el az erdő. A Tasmán-tenger pedig meglepően csöndes és nyugodt volt hírével ellentétben.

Ez a nap a gleccserekről szólt főként. Bár sajnos egyiket sem hódítottuk meg pénz és felszerelés hiányában, de úgy döntöttünk még visszajövünk. S mivel a Cookot sem másztuk meg, ezért is vissza kell!

A fox gleccser parkolójában Viktor érdekes ’dolgot’ talált. Egy kea párt, ahogy szeretgették egymást. Hát már mióta vágytam rá, hogy végre találjak keákat!!! Milfordon is csak őket kerestem, erre itt akadt 2, azaz kettő is belőlük!! Imádnivalóak!

Visszatérve a hegyekhez, kinéztem egy Copland Track nevű hegyen-völgyön átmenő utat, ami még a gleccserek előtti útszakaszról indul el és egészen átmegy Aoraki -ig(Mount Cook), akad itt minden: forró medencék útközben, hágóvasas-jégcsákányos gerincáttörés és gleccsertúra, mi csak szemnek, s szájnak ingere. Szóval a közeljövőre ez is tervbe van véve!!

A gleccserek messziről való nézegetése után megindultunk a főúton egy kinézett szálláshelyig, ami jóval arrébb volt még, de világosban sikerült megérkezni ide, név szerint a Mahinapua-tó partján a már megszokott 6 dolláros helyre. Szép zöld gyep, szép nem zöld tó, naplemente, no és a wekák.

Amikor megláttam őket, akkor még nem tudtam, hogy wekák, csak rövid csőrű dagadt kiwiknek tűntek. De következő nap sikerült egy infóközpontban Punakaikiben megtudnom, hogy ezek helyi kuriózum madarak. Félénkek ugyan, de mégis odamennek mindenhez, s a csillogó tárgyakat becsórják. Bár nekünk akkor is csak dagadt csőrtelen kiwik lesznek, de kedvesek. Szóval ma megismerhettünk 2 fajta helyi madárkát is.