Visszatérve a városba semmi nyomát nem láttuk az Újév várásnak. Auckland, Budapesthez képest nyugodt és csendes volt szilveszterkor. A központi tűzijátékot leszámítva, még csak petárda sem robbant. A további lehetőségre nem várva úgy döntöttünk, épp elég volt két hónap északon. A szezon beindulta arra sarkalt minket, hogy eladjuk a mostanság népszerű mikrobuszt, és egy ősszel is eladható autót vegyünk helyette. A szívünkhöz nőtt csótányt kicsinosítottuk és mindent beleszámítva kerek 500 $ nyereséggel adtuk el egy koreai kislánynak, aki cserfes kis hazugsággal akarta lejjebb csoffasztani az árat, amelyhez keményen ragaszkodtunk. Nem is bukott volna le, ha nem találkozunk vele félórával később a városban. Persze ilyen esetben mindenki titkol valamit, mi például, hogy a hengerfej valószínűleg megrepedt és nem oly biztos az autó jövője, mint a gyönyörű fényezése.
Linda kieg.: A koreai kiscsaj előadta, hogy ő olyan egyedül van itt, a világ végén. Az autókhoz sem ért, barátai sincsenek, jajj adjuk már neki olcsóbban.. :) Igazából az volt a mákunk, hogy haláljófej csehek is megakarták venni a csodaautónkat és elkezdtek egymásra licitálni :) A végén a csehek még többet adtak volna, de addigra már odaígértük a kiscsajnak. Na és a poén, hogy fél óra múlva valóban, a kempingbe sétálásunk közepette megláttuk egy piros lámpánál a csodaautónkat a koreai kiscsajjal és a volánnál a szőke herceggel.. :D Mert ő olyan egyedül volt! ;)
Búcsú a gyönyörű kiwimobiltól, "Kacsától"
Már a következő nap vásároltunk egy újabb roncsot, mindössze egy zsiguli áráért. A gazdi elismerte a rejtett és látható hibákat, de arra számítok, hogy az alacsony ár miatt keletkezett tartalék fedezi majd a költségeket… (Persze nem így lett, de minden nem sikerülhet..) A látvány azért elkápráztató volt (..erre apellálunk az eladáskor..). A gyöngyfekete ültetett alufelnis, négy kerék hajtású Subaru Legacy kétség kívül már nem az én korosztályom favoritja, de még mindig dobogtatja a szívet, ha odalép az ember…
Íme a Batmobil a szépséges Castle Point-on, -ami már jóval délebbre van az északi szigeten, mint ahol még most járunk-
Nevét a színe mellett, a TBE barlangkutató szakosztály karácsonyi ajándéka ihlette, amellyel azonnal fel is díszítettük a gépjárművet (dencsi Kufcsitól). Sokat nem is szüttyögtünk, indultunk tovább délre….. Hamiltonban nem sokat időztünk visszafelé, épp hogy csak beköszöntünk a Glenview Club-ba és már hussantunk is tovább a méltán híres Waitomo barlangok felé. Már Zélandra érkezésünkkor megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot a helyi barlangász erőkkel, csekély sikerrel. Mindössze egy klub válaszolt, de ők a karácsonyi időszakban pihenőt tartanak, és legközelebb csak februárban visznek túrát. A többiek nagyon szívesen várnak minket a fizetős túráikon. Egy kicsit többre számítottam a déli kollegáktól, de lehet, hogy csak mi kopogtattunk rossz ajtókon. Természetesen nem voltunk hajlandóak kifizetni egy turisztikai sétálós barlangért 60 $ belépőt ( fejenként kicsit több, mint 10.500- Huf ). Az akciós, canyonos és beereszkedős kalandtúrájuk pedig, a fejenkénti 300 $-t is meghaladja. Nem az a szégyen, hogy ennyiért kínálják a túráikat, hanem hogy zokszó nélkül kifizetik az ausztrál turisták. ( Ó és a vicc, hogy vinned kell a saját neopren ruhádat, mert ennyibe sajna nem fér bele a bérlés…..) Ez ám a LEHÚZ TOURS. Azért egy link, miről is marad le az üres zsebű….:
Persze a környék ahol található mindez, szintén nem oly fertelmesen randa:
A kis barlang is barlang
Kevés időt töltöttünk ezen a felszínen. Kicsit savanyú szájízzel, de tovább indultunk „Mordor” felé. A Tongariro vulkánjából semmit nem láttunk múltkor az időjárás miatt, nagyon reménykedtünk, hogy most kegyesebb lesz hozzánk. Az út, addig is tele volt a soha meg nem unható vízesések egész halmazával. Íme, a Kettőszázharminckilencedik…
Marokopa Falls
