Délelőtt jártunk egyet a parton, mert a túra csak ebéd utánra volt megbeszélve, és ha a „sziget-időt” vagy „kókusz-időt” nézzük még ahhoz is hozzá kell adni kb 1 órát (a helyieket itt nem pontosságban mérik emberileg). Szóval direktbe lementünk a partra, kikerülve a várost. Egész szép szakaszokat leltünk, bár úszás és snorkel ügyileg nem voltak túl alkalmasak a sok-sok sziklás és sekélyen sziklás rész miatt.
Útközben találkoztunk mosó nőkkel és számos krampusszal.
De végül megülepedtünk egy kis medence szerűségben, ami hemzsegett a kedvenc kagylófélémtől, szóval meg is vadásztuk a kérdést. Halak kevesebben voltak.
Nem sokat tudtunk időzni, indulni kellett vissza. Persze a +1 óra számítás az bejött..
Az út a vulkán felé a hegyvonulaton keresztül vezet, ez a legrövidebb. Ami a helyieknek jó hír, hogy végig útépítések vannak, fejlesztenek. Átérve a vonulaton már pikk-pakk a vulkáni hamumező lábánál találja magát az ember, majd rajta, ami elég mutatós!
Kérésünkre megnéztünk a vulkán tövében található Sulfur Bay nevezetű öblöt. Alapvetően természetesen a helyiek le akarnának húzni pénzzel, de a fogadónk Seth, okosan bemeséli, hogy az egyik helyi srác új-zélandi mesterei vagyunk. Seth évente elég sok fiatalt küld Új-Zélandra, farmmunkára.
Az öböl fekete homokos, a víz meleg a belefolyó kénes termálvíz miatt. Elég szép hely.
A part után felsétáltunk a termálfolyócska mellett, pontosabban volt, aki benne, de az sem bírta sokáig :) Vigyázz, forró.
A rögtönzött kis helyi túravezetés után visszaindultunk a vulkánhoz és indulhatott a sandboardozás, azaz homokdeszkázás. Pontosabban ez inkább csak a fiúknak, mert én most sérültnek vagyok minősülve. De Ők élvezték, nem is kicsit.
Egyébként az ifjú mester, az Johnny, a fogadónknak az egyik fia. Johnny még csak 11, de már 8 évesen magazinarc lett. Vele reklámozzák a Vanuatu turista kiadványt. Kaptunk is autogramot, bár szerénysége végett igen nehézkesen sikerült kicsikarni :)
A narancssárga pólós ifjú, pedig egy idősebb 23 éves testvér, aki szintén Seth, csak az ifjabbik.
Na de azért itt vagyunk mi is :)
Miután 6 után már megindult a sötétedés folyamat, mi is megindultunk a vulkán krátere felé, csak másik irányból megközelítve. A hivatalosabb turistás oldalról.
A hatás félelmetes volt. Brummogó, bummogó, dörrögő, fröcskölő, köpködő. Szóval félelmetes. Erőteljesen kiszámíthatatlannak éreztük a dolgot, de hálisten nem kaptunk a nyakunkba semmit, csak egyszer-egyszer a változó szélirány miatt vulkáni kénes füstöt, ami nekem személy szerint nem esett jól, de inkább ez, mint a láva.
Hegyi Zoli fotója, kicsit jobb géppel
Szintén Photo by Hegyi Zoli
És egy újabb Hegyi Zoli
Saját fotónk kicsit rosszabb géppel
Szintén saját
Körülöttünk ausztrálnak hangzó család 2 kisebb, óvodás forma gyerekkel. Mindketten hisztiztek végig, hogy haza akarnak menni, nekik ez félelmetes. Apjuk elemezgette nekik, hogy hát ez egy aktív vulkán, ez fröcsög, és milyen király ez. Kisfiútól érkezett az év beszólása, pontosan: „Daddy, I want to see a non-active volcano..” azaz „Apu, én egy nem aktív vulkánt akarok látni..” Aztán a másik, amikor az anyuka mondja nekik, hogy ez a vulkánnézés ez már egy 5 éve tervezgetett álom, mire a gyerek közli, hogy nem, ezt Ő nem kérte, Ő haza akar menni és legyen inkább halott vulkán a következő projekt, mert ez félelmetes. Nagy arcok voltak.
Sacc per kb másfél óra vulkánra bambulás után lesétáltunk. Viktor ekkor vette észre, hogy a kamera objektívja csupa pára volt és csak remélni tudtuk, hogy nem az elején párásodott be, hanem csak a végén.
Ez egy jól sikerült nap lett!!
