A mai napot a dolgok populáris részével töltöttük. Egészen pontosan bevonultunk Sydney belvárosába, illetve ott is csak egészen pontosan az Operaház és Botanikus kert környékére. A central kb 40 perc vonattal a külvárosból, ahol jelenleg tartózkodunk. A jegy kettőnkre Blacktown és Wynyard megálló közt (kb 40 km) 17 dollár volt retúr.

Igazából ez a város New Yorkra apellál. Zöldből a felhőkarcolók. Tiszta Central Park.

Első érdekesség, amit felfedeztem az Operaházról a tető burkolása. Ez egészen pontosan csempeszerű mozaik, s íme egy közeli:

A helyi plébános, Peter mesélte, hogy legutóbb fejenként 130 dollár értékű volt a jegye. S gyanítom ez még az olcsóbb kategória.

Ez a nap összességében az Operaház több szögből való letotózásáról szólt, tehát elsőként, íme a közvetlen közeli szög.

Majd tovább sétáltunk a kompkikötő felé, s onnan is született pár fotó az épületről..s rólam is.

Igyekeztünk volna itt valahol feljutni erre a hatalmas hídra, de sajnálatos módon nem lehetett, csak az elejétől tudtunk volna felsétálni. Kimaradt. Ellenben találtunk madarat (nem újdonság errefelé).

Pihenésképpen egy McDonald’s-os ebéd után (fejenként 7,8,9 körüli menük) felszálltunk a belvárosban egy kört tevő ingyenes 555-ös buszra (555 CBD Shuttle). Csak úgy gyors városnézésképpen. Igazából pár forgalmi csomópontot köt össze a központi pályaudvarral, meglehetősen okos dolog.

Aboriginal

A buszozás után visszasétáltunk a Botanikus kertbe, hogy rajta keresztül menve a másik oldalról is készíthessünk fotókat az Operaházról.

A kertben érdekes madárhangra lettünk figyelmesek, igazából olyan volt, mintha nyúzták volna szegényt. Igen hamar rájöttünk, hogy ez a kedves papagájom, aki az állatkertben előző nap „Hello”-t köszönt nekünk. És igen, itt van a természetben is! Nem is restelkedtem fotózni kis barátunkat, amikor rádöbbentem, hogy fél méterre tőle pedig egy kis testű nagyon színes papagáj is van (róla nem sikerült fotót készíteni).

Úszva a mámorba először fel sem tűnt, hogy pár méterre papagájok tömkelege legelészik a fűben, s etetik őket az emberek.

Jómagam is megpróbálkoztam egy kiszáradt fél fügét odatuszmákolni az egyik példánynak, de nem éppen volt vevő a dologra.

Viktornak nagyobb sikere volt

Az eufória után tovább indultunk, hogy fotónk bevégeztessen. Útközben tenger mosta homokkő, lépcsőfaragásokkal fogadott, s nekem nagyon tetszett. Majd jött a fotó újfent az épületről.

S később még naplementében is megcsodálhattuk.

Megint madár

És vissza is sétáltunk az immáron már sötétedő betondzsungelbe…

Sikerült véletlenül egy expresszvonatot elcsípnünk, s ez 30 perc alatt volt kint a külvárosban. 7 körül indultunk is Dénessel a saját miséjére, s a mise után a délvidéki magyarokhoz vacsorára. Jó látni és érezni, hogy a már 40 éve kint élő magyarok is magyarok maradtak velejéig. Sajnálatos, hogy a már kint született gyermekek elvesztik ezt a fajta magyar tudatot, s ők már ausztrálokká lesznek. De valahol ez teljesen természetes. Kaptunk kölcsön szép népviseleteket, hogy a szombati Anyák-napi misén abban lépjünk fel… bizony ám! Hivatalos fellépők leszünk Viktorral, amolyan meglepetésképpen :) Vicces-mókás!