Kicsit összefolynak a napok. A délelőttöt a könyvtárban töltöttük, ahol nagy meglepetésünkre egyszer csak magyar szavakra lettünk figyelmesek. 2 magyar nő 2 kisgyerekkel jött be épp. A kislányt már az ablakból láttuk előtte és megállapítottuk, hogy nagyon szép hölgyemény a kis vöröses göndörkés hajával. És hát persze, hogy magyar (félig)! A csajok már pár éve kint élnek, kiházasodtak és a gyerekek itt születtek. Nagyon aranyosak voltak. Örültünk a találkozásnak. Ebéd tájt még kiséltátunk a mólóra, majd bevásároltunk és nekiindultunk Akaroának a Banks Peninsulán (Bank egy embere volt Cooknak és róla nevezte el a félszigetet).
Egy tipikus itteni tábla :)
Meglepően csodaszép ez a félsziget. Ugyebár egy valaha volt vulkánról van szó. Nagyjából olyan az egész hely, mint egy rakás fjord betömörítve egy helyre, csodaszép. A növényzet az eléggé kiégett volt, gondolom, tavasszal zöldellik. Akaroát francia telepesek alapították, ez a hatás érezhető az építészeten is és az utcaneveken is (no meg több francia zászlót is láthattunk). Tettünk a városkában egy sétát. Találkoztunk galambbal, aki jóval inkább papagájra hasonlított, nagyobb teste volt és lilás színben játszott a tolla, a csőre pedig erőteljesebb narancs-piros színű. A hangja ugyanolyan volt, kurrogott :) No meg volt ott még érdekes madárka, ami kócsagra hasonlított. Viktor állítása alapján tündérkék volt, én azt hittem barna, de akkor mást láttam. A lényeg, hogy szép volt és madár.
A galamb.
Ez a félsziget megérdemelne egy nagyobb misét az biztos. Csak egy négykerekes járgány kéne hozzá, ami bírja a hegyi utakat. A Chariotunkat nem épp erre találták ki összességében. Persze NZ ezt kihasználva 2 és 4 napos túrákat szervez a félszigeten a saját terepjáróikkal. Biztos érdemes rá beruházni, ha valakinek van rá zséje (120 dollárt láttam kiírva az egyik verzióra plusz a szállások díja). Legszívesebben én is minden fjordot megnéztem volna itt, mert szebbnél szebbek lehetnek.
Akaroa
Úgy döntöttünk felindulunk az egyik fjordra, ami ki volt táblázva. Persze autóval, nem lábon (túl késő volt már hozzá). Egyenesen a Stony Bay felé vettük az utat. 11 km-nyi kanyargós murvás út várt minket, de a kocsi jól bírta, leszámítva a hűtővíz felforrását. Végig privát telkeken át vezetett az út, ami azt a gyanút keltette, hogy nem sok esélyünk lesz itt aludni. A Stony Bay gyönyörű hely! És az utolsó telek, ami közvetlen ott van az Marké és Sonjáé. Nem engedték meg, hogy ott kempingezzünk sajna. Visszaindultunk a gerincig, ott telepedtünk le. Lassan naplemente volt, miránk pedig kínzó allergia tört. Még most is úgy nézünk ki, mint 2 jól kifejlett heroinista. Perceken belül egyszer csak egy kocsi jött fel a völgyből, azt hittük már valami parkőr lesz, de csak egy német srác volt, aki egyedül járta az országot október óta és kemping helyet keresett. Csatlakozott hozzánk. Bora is volt, nekem nagyjából ízlett is a helyi cucc. A srác nagyon szépen beszélt angolul, a végére már nekem is egész jól ment és Viktornak is többnyire sikerült a beszéd. Megtudtuk, hogy nem érdemes itt venni mászócipőt, mert még akkor is olcsóbbra jön ki, ha tengerentúlról megrendeled ide. Szóval off! Ja és Stefannak hívták. Jófej srác volt. Boulder matracot pedig használtan vett.
Úton a Stony Bayhez
Hajnalban óriási szélvihar lett, mozgatta a kocsit. Én felijedtem rá és nem is tudtam elaludni, attól féltem, hogy lelök minket a völgybe (jólvanna…félős vagyok). Viktor lejjebb gurult az útón pár száz métert. Ott már kevesebb volt a szél, s így az éjszakát is átvészeltem zuhanás és ébrenlét nélkül.
Itt aludtunk, amíg nem jött a viharos szél.
